Kenyerünk java
Összecsapta a két sós karéjt, harapott belőle egy nagyot, és leszállt a villamosról.
Ezek a szeletek kétszer olyan vastagok voltak, mint a három évtizeddel ezelőtti, Százados úti kenyérkóstolóra vágottak, viszont töredékei annak, amelyet egy háromkilós kenyérből lehet kanyarintani.
Őrült tempóban bővül manapság ugyanis egy pékséghálózat, ahol nemcsak a látvánnyal törődnek, hanem az alapanyagokkal, az ízzel és az állaggal is. Legnépszerűbb termékük a háromkilós kenyér, amelynél csak az okoz fejtörést, hogyan lehet normálisan felszelni.
Nem csak az ár, a kínálat is összehasonlíthatatlan a régi termékekkel. A Népszabadság 1979. május 16-án számolt be a Fővárosi Sütőipari Vállalat Százados úti gyárának kultúrtermében tartott első sütőipari termékbemutatóról. Az ember azt gondolná, egy „első” rendezvényen meg akar mutatkozni az egész, na jó, a fél szakma. Nos, csalódniuk kellett a látogatóknak és a szakembereknek is. Az ezer műhelyből összesen huszonnégyen küldték el „műveiket”.
Nem mondom, a zsűrinek azért akadt dolga azzal, hogy a beérkezett 108 kenyér-, péksütemény- és kalácsmintát pontozza, minősítse. Persze, soha rosszabbat, mint beleszagolni a friss kenyérbe, megnézni, mennyire morzsolódik, könnyű-e a tésztája, ropogós-e a héja, ízes-e a belseje. A látogatók az ítészek háta mögül gusztálgatták a kínálatot, és azon sóhajtoztak, bárcsak mindig ilyen szép termékek sorakoznának a polcokon is.
A legtöbb pontot a tiszaalpári Tiszatáj Tsz kétkilósa, a Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat ceglédi üzemének egykilós fehér kenyere és a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat egykilós burgonyása zsebelte be. Külön kategóriában szemlézték a vizeszsemléket, a tejeskifliket, valamint a fonott és foszlós kalácsokat.
A Százados úti kenyérgyár már a múlté, tavaly lebontották az épületét: azt a helyet, ahol tíz éve még hatmillió kenyér került ki a kemencéből, fehér és félbarna, barna, rozsos, szezámos, kerek, hoszszú cipó, és hosszan elálló fajta. A cég vezérigazgatója azt mesélte 2000-ben egy interjúban, hogy feleannyi kenyér kel el naponta a budapesti boltokban, mint a nyolcvanas évek derekán. Ferenczy László azt állította, a gyárakban igenis lehetett jó kenyeret sütni, csak be kellett tartani a technológiai lépéseket, figyelni a kovász savfokára, a gondos munkára. Szerinte, ha a gyár vezetője ott volt, amikor készült a kenyér, onnan nem került ki ehetetlen termék.
A gyár már a múlté, de örömmel újságolhatjuk, hogy a tavalyi év elején a magyar pékválogatott elsöprő sikert aratott az olasz Club Arti Mestieri szervezte nemzetközi versenyen, Riminiben. Innovatív kenyér, díszmunka és sütemény kategóriákban is első díjat kaptak, így az összesített díjazásban legyőzték a másik kilenc ország profi csapatát. Innovatív kenyerük levél formájú, búzacsírával, fokhagymával és zöldfűszerekkel készült különlegesség volt.
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő-sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
