Tegnap kihirdetett ítéletében részben helyt adott az ügyészi indítványnak (30-ról 40 évre emelte Weiszdorn Róbert feltételes szabadlábra bocsátásának legkorábbi időpontját), ám a vádhatóság indítványa ellenére sem ítélte ténylegesen életfogytig tartó fegyházra az Erste Bank móri fiókjában nyolc emberéletet követelő bankrablás egyetlen még élő elkövetőjét a Fővárosi Ítélőtábla.Dr. Lassó Gábor bíró tanácsa egyebekben az elsőfokú ítélettel egyezően, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen társtettesként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek Weiszdornt.

Móron 2002. május 9-én a déli órákban rabolta ki két férfi az Erste Bank helyi fiókját. Lelőtték a biztonsági őrt, festékszóró fl akonból lefújták a biztonsági kamera lencséjét, majd miközben egyikük az ajtóban állt és egy „műszaki okok miatt zárva” feliratot lobogtatva elküldte az utánuk érkezőket, társa Scorpio géppisztollyal módszeresen kivégzett mindenkit a bankfiókban. Volt, akit négy fejlövés ért, s olyan is, akit a fején látható több lőtt seb ellenére állva, sokkos állapotban találtak a helyszínre érkező mentősök.

Hetvenhárom nappal a nyolc emberéletet követelő támadás után – melyben az elkövetők alig több mint 7,3 millió forint értékű pénzt (forintot és eurót) zsákmányoltak – a rendőrség elfogta Hajdú Lászlót és Kaiser Edét. A két csepeli jó barát korábban számos kisebb-nagyobb bűncselekményt követett el együtt, és egyre komolyabb balhékra készültek. Ma már tudjuk, hogy az egy nappal korábban egy látványos kommandós akcióval egy Budapest határában lévő benzinkútnál elfogottKiglics Attila hívta fel Hajdúra és Kaiserre a rendőrség figyelmét.

Kiglics elfogása valójában porhintés volt. Hajdú és Kaiser barátja legalább két héttel korábban ügyvédjén keresztül kapcsolatba lépett a rendőrséggel és az ellene folyamatban lévő bűncselekmények „elfelejtéséért”, s feltehetőleg a 25 milliós nyomravezetői jutalomért, elmondta, hogy ők hárman tervezték a móri bankrablást. Kiglics azonban nem akarta elhagyni a fővárost: körözték, és úgy gondolta Budapesten kisebb az esély rá, hogy elkapják.

Kiglics meg volt győződve arról, hogy Hajdú és Kaiser követte el a móri rablást, már csak azért is, mert a rablás előtt még állandó pénzzavarban lévő Kaisernek május közepén hirtelen sok pénze lett. Az ő meggyőződése egy idő után a nyomozás irányítóira is átragadt. Hajdúról hamar kiderítették, hogy megjárta az idegenlégiót, éles bevetéseken is részt vett Csádban és Boszniában, Kaiserről pedig azt, hogy egy ideig Mórra udvarolt, és barátnője édesapjának egyszer felvetette, ki kellene rabolni az egyik helyi bankfiókot. Mindezek az információmorzsák, valamint az a tény, hogy sem Kaiser, sem Hajdú nem tudta a rendőrök szemében hitelt érdemlően igazolni, hogy hol volt a rablás idején, őket tette az ügy első számú gyanúsítottjaivá.

A rendőrségi „szereposztás” szerint Kaiser állt az ajtóban (őt egyébként többen felismerték és azonosították azok közül, akik a rablás idején visszafordulni kényszerültek a műszaki okok miatt zárva tartó bank ajtajából), és a légiós múltú Hajdú volt a móri mészáros.

Gyors elfogásuk ellenére a rendőrség még két évig gyűjtötte a bizonyítékokat ellenük. Lehallgatták zárkáikat, fogdaügynököket ültettek melléjük, sőt a rendőrség a rendszerváltozás óta követett gyakorlatában példátlan módon a fogdaügynökök jelentéseit is nyílttá tették, és a bíróság elé tárták. A fogdaügynökök és Kiglics szavahihetőségében még azután sem kételkedtek a nyomozók, hogy kiderült: Kaiser és Hajdú közösen, vagy Kiglics közreműködésével több brutális kegyetlenséggel elkövetett rablást és egy emberölési kísérletet is elkövetett.

Másodfokon csak Kaisert küldte élete végéig a rácsok mögé a bíróság, Hajdú ügyében új eljárást rendelt el az ítélőtábla. Egy évvel az első móri per jogerős befejezése után amatőr régészek és kincskeresők vízhatlan zsákba rejtett fegyvert és lőszerhüvelyeket találtak a Tatabánya és Tarján között elterülő bozótosban. A zsákban voltak olyan lőszerek, amelyeket a móri gyilkosságnál használt fegyverből lőttek ki, és olyanok is, amelyek a két év alatt hat postást megtámadó és kirabló, egyiküket 2003. július 24-én Veszprémben szabályosan kivégző „veszprémi postásgyilkos” fegyveréből valók voltak. A rendőrség akkor még azzal magyarázta az egyezőséget, hogy „nagy valószínűséggel Kaiser és az akkor még ismeretlen veszprémi postásgyilkos ugyanattól a fegyvermestertől vásárolták a fegyvereiket és a lőszereket.

Újabb egy év elteltével azonban további tárgyak és újabb lőszerhüvelyek kerültek elő. Az egyiken sikerült rögzíteni egy azonosításra alkalmas ujjnyomot, amely egyezett azzal az ujjlenyomattal, amelyet a móri bank bejárati ajtajának ablakán találtak. Korábban sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek, de még a bíróságnak sem okozott gondot, hogy az az ujjlenyomat nem Kaisertől való, noha az őt felismerő tanúk szerint két ujjával az üvegnek támasztva szorította belülről az ablaknak a „műszaki okok miatt zárva” feliratot, tehát az ablakon az ő ujjnyomának kellett (volna) lennie.

Két hónappal később a rendőrség elfogta Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet, majd Nagy tatabányai lakásában elrejtve megtalálták a móri gyilkosságnál használt fegyvereket is.

Letartóztatása után pár hónappal az elvileg szigorú őrizet dacára Nagy öngyilkos lett. Hátrahagyott naplójában egy szerb szabadcsapat vezérét tette felelőssé a móri mészárlásért. Weiszdorn pedig ezt követően már csak arról beszélt, hogy Nagy kényszerítette mindenre, ő nem tudta, hogy mi történt a bankban, hogy társa mindenkit kivégzett, és hogy ő nem ölt meg senkit. Az ügyészség vádirata szerint ezzel szemben ő volt az, aki az első két (halálos) lövést leadta a biztonsági őrre. A bíróság a jogerős ítélet indoklásában arra is rámutatott, hogy állításával ellentétben Weiszdorn nem állhatott Nagy László befolyása alatt. A rablás után többekkel beszélt, de senki nem érezte úgy, hogy fenyegetett, vagy akár csak zavart lett volna.

Másodfokon szigorítottak a büntetésén