Fontos a téli zöldítő fürdetés

Érdemes a karácsonyi nagytakarítás közepette a növényekre is gondolni. Ilyentájt egy-egy fürdetés a lakás trópusi, óriásnövényeinek is jót tesz, utána új színben tündökölnek a porfogó növények.

A sok tízkilós edényű hatalmas szobanövények téli fürdetése a lakás legerősebb emberének is derékfájdító program, mégsem hagyható el, ugyanis ezek a növények rendkívül dús páratartalmú vidékről származnak. Vigyázni kell, nehogy hideg csapvíz folyjon a zuhanyrózsából! Egy-egy ilyen langyos fürdetéskor az is kiderül, hogy a szerencsétlen növény mennyi port gyűjtött össze, ami nemcsak elcsúfítja, de még levegőzését is hátráltatja. Sok szobanövényünk az örökké nedves trópusokról került a lakásba, ahol állandóan folyik, csepeg a víz, ami folyamatosan tisztítja a leveleket is.

Rákvirág, datolyapálma, aszparágusz, fi lodendron, fikusz, szobafenyő és még sorolhatjuk az átlagos méretűnek mondott lakásokban a nekik szánt helyet gyakorta túlnövő növényóriásokat. Ha ezek a növények jól érzik magukat, akkor hamar elfoglalják a lakást, ha nem, akkor önmaguk karikatúráiként meredeznek a sarokban. A legegyszerűbb védekezés ellenük, ha be sem engedjük őket a lakásba.

De, ha már bejutottak, érdemes őket időnként megfürdetni, leveleiket áttörölni. A kisebbek akár hetente is lezuhanyozhatók, hogy kicsit újra a dzsungelben érezhessék magukat. A csak télire lakásba vitt növények legalább egyszeri megfürdetéséről is gondoskodni kellene. Bár télen tilalmas a tápoldatozás, de ha már a kádba került a növény, akkor érdemes valamilyen levélkondicionáló tápoldattal is lepermetezni, de csak az előírt dózis harmadával, negyedével zárva a fürdőprogramot.

Sokan fogadnak lakótársul tollasfüvet, vagyis aszparáguszt, ami nem tartozik a hálás szobanövények közé. A Dél- és Kelet-Afrikából származó növény a páradús, nem túl meleg helyet kedveli. Vannak különleges fajai, például a virágait dugdosó Asparagus densiflorus – szára fásodó, tüskés. A tüskék a szár kapaszkodását segítik. Nyáron megél a kertben, télen pedig a fűtetlen lépcsőházban is, ritkán kell öntözni, viszont az alkalmi fürdetés jólesik neki.

A filodendronok gyönyörűek, de megkeseríthetik a lakásban élők életét. Az amerikai esőerdők aljnövényzetéből kerültek Magyarországra, de életmódjukon az utazás mit sem változtatott: nyomulnak a fény felé. Legjobban a világos, de szűrt fényben érzik jól magukat. A filodendronok két alapvető típusba sorolhatók: vannak kúszók és nem kúszók. Tegyék két méterre egy ablaktól, s várjanak néhány évet, a filodendron megmutatja, mire képes. Ha teheti, leveleit rolettaként tapasztja az ablakra, hogy a fényig érjenek, a hatalmas levélnyelek polipcsápokként tekeregnek az üvegig. A filodendront rendszeresen permetezni és alkalmanként fürdetni kell.

A rendkívül dekoratív szobafenyőről kevesen tudják, hogy szereti a magas páratartalmat s a fürdetést is, és fontos a folytonos és egyenletes öntözése. Két öntözés között meg kell várni, hogy kiszáradjon a földje. A pangó víz és a túlságosan meleg miatt felkopaszodott szobafenyő komikus látvány. A legtöbb növény kedveli, ha párás környezetben él, de azt már nem, ha mocsári zöldként állandóan vízben áll. Ez alól kivételek azok, amelyeket alulról kell öntözni.

A jövő héten a kerti növények mentéséről írunk.

A fürdetéstől a könnyező pálma is megszépül A szerző felvétele
A fürdetéstől a könnyező pálma is megszépül A szerző felvétele
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.