Súlyos gondokat okoz a belvíz

Egy hét alatt megnégyszereződött a belvízzel elöntött területek nagysága. Kedd délután már 280 ezer hektár volt víz alatt.

További 400 ezer hektár pedig olyannyira átázott, hogy már csekély eső után is víz alá kerülne - tájékoztatta lapunkat Láng István, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízkár-elhárítási főosztályvezetője. Mint mondta, a legnagyobb gondot az okozza, hogy a legtöbb folyón árhullám vonul le, a nagy esőzések nyomán összegyűlt csapadékvíz nem tud elfolyni a földekről.

Belvízzel körbevett lakóház Köröstetétlenen
Kőröstetétlen, 2010. december 8. Belvízzel körbevett lakóház Köröstetétlenen. A Pest megyei település északi részének minden portáján megjelent a belvíz, a lakóházak közül 10-15-öt teljesen körbevett a víz. A településen eddig 1200 mm csapadék esett, ez a szokásos mennyiség duplája. Az önkormányzat dolgozói egy hete három szivattyúval próbálják elvezetni a vizet a legkritikusabb helyekről. MTI Fotó: Mészáros János

A belvíz majd minden megyében gondokat okoz – öszszesen 147 településen rendeltek el készültséget –, ám a legsúlyosabb helyzet Kelet-Magyarországon alakult ki. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint kedd délutánig egyetlen családot sem kellett kitelepíteni, de például Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében több településen kellett a tűzoltóknak segíteniük a lakóházak megvédésében. A Békés megyei Vésztőn kedden már a szivattyúzás sem volt elég, homokzsákokkal kellett a házakat körbevenni.

A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság közleménye szerint ugyanis a belvíz elleni védekezést szakemberhiány nehezíti: több gépészre lenne szükség. A területi igazgatóságok már nemcsak az aktív, hanem a nyugdíjas szakembereket is mozgósították, de így is csak nehezen tudják megoldani a szolgálatban lévők váltását – kaptuk a tájékoztatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.