A fény szabályozza a test biológiai óráját, készíti fel az egyén anyagcseréjét az olyan természetes napi cselekvésekhez,mint az étkezések és a szunyókálás. Korábbi kutatások kimutatták, hogy – legalábbis az egereknél – az ezért felelős géneket manipulálni lehet, hogy az állat hízzon, s még fogékonyabb legyen az olyan kísérő problémákra, mint a cukorbetegség vagy a szívbajok. De vajon a természetestől eltérő fényviszonyok okozhatnak-e hasonló hatást?

Laura Fonken, az Ohiói Állami Egyetem kutatója és munkatársai utánajártak e kérdésnek. Amint azt a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban leírták, megvizsgálták, hogy az éjszakai fények miként befolyásolják a testsúly és a testzsír mennyiségének alakulását, valamint a glükózintoleranciát (az öregkori cukorbetegség legfőbb okozója) a hím egereknél. Arra jutottak, hogy ha rendszeresen, akár gyenge éjszakai fénynek is kiteszik az állatot, az mindhárom tényezőt kedvezőtlenül befolyásolja.

Ennek igazolására Fonken kísérleti alanyait három csoportra osztotta. Az egyiket állandóan, egyenletesen megvilágított ketrecbe zárta, a félhomály egy soha véget nem érő borult nappalt idézett. A másik csoportot a természetes élőhelyükhöz hasonló körülmények között helyezte el: a 16 óra nappali fényt nyolc óra sötétség váltotta. A harmadik csapat rágcsálót hasonlóképpen tartotta, azzal a különbséggel, hogy itt nem volt egészen sötét, inkább olyan, mint az alkonyi szürkület.

A kísérlet nyolchetes időszaka alatt az első és harmadik csoport egereinek súlya majdnem 50 százalékkal többet gyarapodott, mint azoké, amelyek a természeteshez hasonló fényviszonyok alatt éltek. Szervezetükben több zsír halmozódott fel, s glükóztoleranciájuk is csökkent annak ellenére, hogy ugyanannyi táplálékot kaptak, s ugyanannyit mozogtak, mint általában.

Egyetlen dolog változott: az étkezés ütemezése. A természetben az egér éjszakai állat. Nem meglepő tehát, hogy azok, akik a valódihoz hasonló fényviszonyok között éltek, a „nappali” fázisban csupán egyharmadát fogyasztották el táplálékuknak. A szürkület–nappal-váltakozásban élőknél ez az arány 55 százalék felett volt. Egy következő kísérletben Fonken arra kereste a választ: vajon az étkezés időzítése felelős-e egyedül a tapasztalt eltérésekért. Kiderült, hogy azok az egerek, amelyeket „nappali” étkezésre késztettek, így „szokatlan időben” jóval többet ettek, mint máskor, 10 százalékkal többet gyarapodtak, mint azok, amelyek csak éjszaka ettek, vagy mint azok, amelyek csak adott időpontokban fértek hozzá a táplálékhoz.

Hogy ez miként működik az embereknél, még további kísérletek tárgya. Az ember és az egér pszichológiai szempontból hasonló lények, így hasonló hatások várhatóak az embernél is. Ám az a tény, hogy az egér éjszakai állat, míg az ember nappali lény, jelentősen bonyolítja a problémát. Bár igaz, hogy a villanyfény terjedésével változó életritmus sok ember számára azt eredményezte, hogy a napi fő étkezés áttolódott estére, amikor a nappali természetes fények már kihunytak, míg az egérnél ez fordítva van, náluk a nappali étkezés a „rendkívüli”. Sok táplálkozástudományi szakember már eddig is a túl kései étkezést okolta a hízásért.

Ki gondolta volna, hogy a napjainkra jellemző, járványos elhízás egyik fő oka a villanyfény? Ám ez a kutatás azt sugallja, hogy áttételesen igen, hiszen a mesterséges fény becsapja biológiai óránkat.

A fény sötét oldala.