– Az idei Velence az Affleckek jegyében telt,mert az öccse, Casey is benevezett a fesztiválra a Joaquin Phoenixről készült áldokumentumfilmjével. Kicsit sem rivalizáltak?

– Szeretem Velencét, a várost, a hangulatát, a fesztivált. Nem adatik meg nekem minden évben ilyen nagy lehetőség, örültem, hogy meghívtak. Az öcskös jó filmet csinált, rendesen felpiszkálta vele az embereket, legalább volt miről beszélni. Ebből a filmből persze nem vesz kacsalábon forgó kastélyt, de értelmiségi körökben zabálni fogják, mert gondolatébresztő mozi. Velencében jó nagyot vacsoráztunk, az ő stábja meg az enyém, és alaposan kidumáltuk magunkat.

– Első rendezése, a Hideg nyomon, szintén a bűnözésről szólt. Miért izgatja ennyire ez a téma?

– Egyikben sem a krimi része izgatott, hanem a sztori íve. Mert a jó krimi olyan, mint egy emeletes ház: A-ról mész a B-re, B-ről a C-re és így tovább. Fogod a néző kezét, és minden lépéssel közelebb viszed a megfejtéshez. Ha egy fi lm jól van megírva, a végén nemcsak a bűnözőket sikerül elkapni, hanem a karakterekről is kiderül ez-az, ráadásul sokkal árnyaltabban, még ha nem is mindig annyira megnyugtatóan, mint a sematikus krimikben. Úgy vagyok ezzel, hogy a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad. Értelmes mozit akarok és szeretek csinálni, ami ugyanakkor feszültséget is teremt, és szórakoztat is.

– A Tolvajok városa kapcsán állítólag exbankrablókkal is beszélgetett. Mit tanult tőlük?

– Akkor esett le a tantusz, hogy erről a világról fogalmam sincs, amikor megkaptam a forgatókönyvet, és leszerződtettek mint rendezőt. A fejemhez kaptam, hogy gőzöm sincs, milyen egy igazi bankrabló. Hogy viselkedik? Hol él? Milyen kocsival jár? Mi a kedvenc zenéje? Hogy tervez meg egy bankrablást? Hülyeség lett volna, ha csak olvasgatok róla. Fölhívtam a bostoni börtönt, megmondtam, hogy ki vagyok, és mit akarok. Sokat lendített, hogy Bostonból származom, és ismerik a nevemet. Sorra kinyíltak az ajtók. Vicces volt, amikor kiderült, hogy a börtön igazgatója volt iskolatársam. Beszéltem az FBI-jal, a bostoni rendőrséggel, végigjártam az egész környéket, ahol ezek a bűnözők laktak, és szépen képbe kerültem.

– A közmondás szerint alkalom szüli a tolvajt. Mi volt a legnagyobb malacság, amit életében elkövetett?

– Ötödikes koromban az osztálytársaimmal képregényt loptunk a könyvesboltban. Lefüleltek, és fölhívták a fateromat. Egész úton hazafelé remegtem, mint a nyárfalevél. Ez volt az utolsó összekoccanásom a törvénnyel. Apám nagyon felhúzta magát, ilyen alkat volt, meg szeretett inni, és akkoriban szinte nem is volt józan. Nagyon pipa volt rám, és ez volt a legnagyobb büntetés. Hogy piszokul megijedtem.

– A Tolvajok városában kettős feladatot vállalt. Mennyire volt nehéz rendezni saját magát?

– Nagyon szorított az idő, hogy mint rendező mindent a lehető legalaposabban körüljárjak, bemérjek, kitaláljak. A rendezés stratégiai hadművelet. Biztos vannak kollégák, akiknek egy csettintésre megy, engem mindig a szokásosnál jobban nyomaszt. Az, hogy még játszottam is benne, természetesen a rendezés rovására ment, aminek nem örültem. Ezt ott hoztam be, hogy elég sok jelenetben benne voltam mint színész, és a kamera előtt már van annyi rutinom, hogy nem adnak el. A színész Affleck elég sok variációt kínált a rendező Afflecknek, amit aztán a vágószobában kellően ki is használtam.

– Minden rendező arról panaszkodik,hogy egy filmre éveket kell áldoznia. Miközben egy színész évente többször forgat, aztán veszi a kalapját, és már csinálja is következőt.

– Utálják is érte a színészeket rendesen!Nézze meg, Judi Dench egy hetet se dolgozott a Szerelmes Shakespeare-ben, és megnyerte az Oscart. Bumm! Igen, a rendezés pepecs munka. És ha te írod a filmet, akkor még több. Vágás, keverés, hang, színezés, fényezés, DVD-kiadás, werkfilm, minden a nyakadba szakad. Így aztán ha nem vakon imádod csinálni az első naptól az utolsóig, belefogni sem érdemes. Nekem azért éri meg, mert amennyit kivesz belőlem, annyi örömöt is ad.

– Tényleges bankrablóktól nyilván hallotta, hogy amikor odakerülnek fegyverrel a kezükben, óriási feszültség tör rájuk. Hogy élte meg a kamera előtt ezeket a pillanatokat?

– Az első percben az emberben felágaskodik a kamasz, mikor meglát egy pisztolyt. Aztán elkezd agyalni, hogy mi mindent tud ez a jószág, és mekkora felelősség kézbe venni. A filmbeli srácok pontosan tudták, hogy gyilkos szerszámmal játszanak, és persze fölszaladt az adrenalinjuk tőle, de ezek a srácok a bűnözés melegágyában nőttek föl, már az apjuk-anyjuk is bűnöző volt, ha idejekorán nem szívódtak fel. Nekem az a bajom, hogy a fegyverrel sokkal óvatosabban kellene bánni a médiában. Túl sok hőst és túl sok ellenséget engedünk lövöldözni a mozivásznon meg a tévében, és ezzel csak rontjuk a gyerekeket. Részben ezért is akartam megrendezni ezt a filmet, hogy hitelesen ábrázoljam, a fegyveres bűnözést senki nem ússza meg következmények nélkül.

– És máris politizál, amit kevés színésztől vesz jó néven a közvélemény.

– Igen, én is határozottan érzékelem,hogy ha egy külsős, főleg egy színész beleártja magát a politikába, mindig óriási vihart kavar. Sokkal durvábban esnek neki, mint régen, hála az internetnek. Nézze meg a blogokat! Ettől persze még nem fogom be a számat, de pontosan tudom, minek teszem ki magam. Sajnos nagyon indulatos, megosztott ország lettünk minden vonatkozásban. Akár belpolitikáról, akár külpolitikáról vagy bármilyen változásról legyen szó. De én akkor is mondom a magamét. A kritikát meg nem szívom mellre.

– Azt már tudjuk, hogy bankrablást nem vállalna. Aktív politizálást sem?

– Kívánja nekem azt az ítéletet, ami bármelyikért jár?!

Velence–Toronto, 2010. november