Egy sportág, amely most éli magyar hőskorszakát
TISZTA AMERIKA - a hazai nagydöntőről készül galériához kattintson a képre!
Az MTV riportereként Faragó Richard élete első labdarúgó-világbajnokságának közvetítésére készült. Nem járt még a tengerentúlon, előtte szeretett volna körülnézni, ismerkedni kicsit a vébé helyszínével, az Egyesült Államokkal. 1993 karácsony tájékán utazott ki, egyik barátjánál lakott, Kansas városában.
A két ünnep között folyton ment a tévé, napi három meccset adtak. Mármint amerikaifutballt. Faragónak addig csak sejtései voltak erről a sportágról. Barátja magyarázta el a szabályokat, mesélt a hírességekről. Úgy beszélt a játékosokról, mintha a családtagjai lennének. „Mindenhol ez volt. Meglátogattuk a barátom nagyszüleit, legnagyobb ámulatomra a nagymama Kansaspulóverben üldögélt a fotelben, és lelkendezett, hogy bekerültek a rájátszásba” –idézi fel élményeit a riporter.
Totális volt az őrület. A szurkolók mínusz 20–30 fokban sátoroztak a pénztáraknál, remélve, hogy nekik is marad abból a kevés belépőből, amit a bérletesek meghagytak. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy egy magyarországi turista bejusson a stadionba. Aztán csoda történt: „a barátom cégénél akadt egy nagylelkű ember, aki megkönyörült rajtunk, és átengedte a kincset érő jegyeit”.
Így esett, hogy Faragó Richard barátja, annak felesége és nyolcvanezer tomboló amerikai társaságában ünnepelte a Kansas City Chiefs hosszabbítás után kicsikart továbbjutását a Pittsburgh Steelers ellen. Menthetetlenül a Kansas szurkolójává és az amerikaifutball rajongójává vált.
Gladiátornak öltözött hústornyok csépelik egymást. Mit lehet ezen szeretni? Faragó szerint az amerikaifutball a világ legösszetettebb sportja, amely különleges fizikai és taktikai felkészültséget, rendkívüli koncentrációt, a csapatrészek között tökéletes összhangot igényel. A minden apróságra kiterjedő szabálykönyv több mint száz oldalt tesz ki. A látványosságról pedig csak annyit, hogy a döntő, a Super Bowl, a legnézettebb televíziós esemény az Egyesült Államokban.
Faragó Richard számára nem kérdés, melyiket választaná, ha egy időben játszanák a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt és a Super Bowlt: az amerikaifutballt. Már csak azért is – mondja –, mert az európai fociban a nagy téttel bíró mérkőzések gyakran unalmasak, a csapatok nem győzni akarnak, hanem elkerülni a vereséget. Amerikában pont fordítva van. A sportágban dollármilliárdok mozognak, mégis, minél nagyobb a tét, általában annál színvonalasabbak és izgalmasabbak a meccsek.
Az amerikaifutball ritmusához – folytatja a riporter – hozzátartoznak a rövidebb-hosszabb szünetek, a négyszer tizenöt perces tiszta játékidő alatt viszont nincs lazsálás: „elképzelhetetlen, hogy egy játékos ácsorog a pályán, ha nem figyel minden idegszálával, pillanatok alatt földre kerül”. És nincs fölösleges fetrengés, színészkedés. Az ottani mentalitással ez nem fér össze.
Ha valaki a füvön marad, mérget vehetünk rá, hogy komoly a baj. Az ellenfél játékosai ilyenkor nemegyszer térdre ereszkedve imádkoznak a sérültért.
Kisgyerekes családok is nyugodtan kimehetnek a meccsekre.
Nincsenek nézőtéri verekedések, szervezett huligáncsoportok. Az idegenbe látogató, csapatuk mezébe öltözött drukkerek a hazai közönséggel elvegyülve szurkolnak.
Faragó Richard 2004-ben elsősorban azért igazolt át a köztévétől a SportTV-hez, hogy amerikaifutballt közvetíthessen. Utólag bevallja, attól tartott, hogy a kezdeti fellángolás után lohadni kezd a nézők érdeklődése. Az ellenkezője történt. Az évek során kialakult néhány százezres tábor folyamatosan növekszik.
A rendszeres tévéközvetítések hatására az amerikaifutball gyökeret vert Magyarországon. „Megszületett egy új, dinamikusan fejlődő, népszerű sportág. Ilyesmire az elmúlt húsz évben nem volt példa” – hangsúlyozza Tóth László vállalkozó, a Budapesti Honvéd volt kézilabdázója, a 2005-ben alakult Magyar Amerikai Football Szövetség elnöke.
A kilencvenes években nálunk is szerveződtek csapatok (a Budapest Cowboys például az osztrák alsóbb osztályban is elindult), de kellő publicitás, hazai bajnokság és szövetség híján ezek a kezdeményezések az ezredfordulóra elhaltak. A tévének köszönhetően kezdődött új korszak. Elsőként a Budapest Wolves alakult meg, Árpa Attila producer és Dámosy Zsolt sportmenedzser közreműködésével. Nem sokkal később beszállt egy amerikai edző, Lee Hlavka is. (Az egyik honlap szerint a Hajógyári-szigeten látta először edzeni a „farkasokat”. Szörnyű látvány volt, majdnem elmenekült.)
Aztán sorra jöttek a többiek: Debrecen Gladiators, Győr Sharks, Nagykanizsa Demons és így tovább.
Mindent a nulláról kellett kezdeni, pénz és tradíciók nélkül. Nem voltak szakemberek, játékvezetők, tankönyvek. A normálistól eltérően nem az utánpótlás adta a felnőtt csapatok bázisát, hanem fordítva, az idősebb generációt látva kezdtek el játszani a fiatalabbak – emlékezik Tóth László.
Az első magyar bajnokságban csupán négy csapat szerepelt, a következőben nyolc, a mostaniban pedig már 21: ebből 12 az első, kilenc a másodosztályban. Az igazolt játékosok száma a kezdeti 240-ről (a juniorokat és a Budapest Wolves női csapatát is beleszámítva) mintegy 2100-ra nőtt.
A szövetség évi 27-28 millió forintból gazdálkodik, ami a bajnokságok, kupák nevezési díjaiból (260–280 ezer forint), szövetségi tagdíjakból, oktatási és egyéb sporttevékenységek díjaiból tevődik össze. A szponzorok termékek és szolgáltatások formájában nyújtanak támogatást. A bevételek éppen csak fedezik a kiadásokat. Állami pénz egyelőre nincs, az üzleti szféra pedig – Tóth László megfogalmazásával élve – most próbálja „beárazni”, mit várhat ettől a sporttól. A ligában senkinek sincs profi szerződése, a játékosok és edzők nem kapnak fizetést. A szövetség elnöke is ingyen dolgozik. Reméli, hogy hoszszabb távon nyereséges lesz az amerikaifutball Magyarországon, de ennek a mostani időszaknak pont az a varázsa, hogy mindenkit a puszta lelkesedés hajt.
A közelmúltban rendezték a hatodik magyar bajnoki döntőt a fővárosban, a BVSC Szőnyi úti stadionjában. A Budapest Wolves több ezer néző előtt, karneváli hangulatban 58:0-ra legyőzte a Nyíregyháza Tigers csapatát.
Racskó András, a nyíregyháziak vezetőedzője – civilben egy autóalkatrész-bolt eladója – büszke arra, hogy a másodosztály megnyerése után a „tigrisek” a nagy döntőig jutottak.
A csapat a megyeszékhelytől 12 kilométerre, Nagykállón tartja az edzéseit. Az önkormányzat jóvoltából ingyen használhatnak egy világítással ellátott pályát. A játékosok egy része kipróbált már valamilyen sportot, mások rögtön az amerikaifutballal kezdték. A keretben a tűzoltótól a mérnökig sokféle szakma képviselteti magát, sőt: a nyíregyháziak hét ukrán idegenlégióst is felvonultatnak.
„Ukrajnában is vannak csapatok, de elég vacak a bajnokság. Ezért jönnek inkább hozzánk” – magyarázza Racskó András. Az ukránok többsége a közeli Ungvárról jár át, egyikük azonban a távoli Kijevben lakik, másikuk annál is jóval meszszebb, Donyeckben. Otthon edzenek, a játékvariációkat e-mailen kapják Nyíregyházáról. Több tíz órán át vonatoznak, hogy a meccseken részt tudjanak venni. A csapat egyik támogatója legalább az utazási költséget megtéríti számukra.
Amerikában a klubok rengeteg tehetség közül válogathatnak. A játékosok nemcsak elképesztően erősek, hanem hihetetlenül gyorsak és robbanékonyak is. Fejlődésüket nagy szakmai stáb segíti. „A legnépszerűbb egyesült államokbeli sportról beszélünk. Szembetűnő, hogy az amerikai játékosok mennyire együtt élnek a labdával, mintha a testük része lenne. Erre születtek, a vérükben van a futball. Mi csak most kezdjük tanulgatni” – szemlélteti a különbségeket Márton Tibor, a Nyíregyháza Tigers játékos-edzője.
Bár a magyar bajnokságot viccből sem szabad az NFL-hez, az amerikai profi ligához hasonlítani, szerinte idehaza is érzékelhetően javul a színvonal. Azzal a felkészültséggel, ami pár éve esetleg még elég volt, ma már pályára sem szabad lépni.
„Három edzés a többiekkel, plusz a nélkülözhetetlen konditerem. Ha kell, akkor hajnalban, munka előtt megyünk edzeni, ha kell, akkor késő este, akár mínusz fokokban is. És persze a hétvégi meccsek… A felszerelést magunk vesszük, ami fejenként legkevesebb 60–65 ezer forintba kerül” – sorolja a hitelintézeti kintlévőségekkel foglalkozó játékos-edző, milyen áldozatokat követel az amerikaifutball.
A „szóra sem érdemes” zúzódások és kék-zöld foltok mellett összeszedett ugyan egy részleges térdszalagszakadást is, amúgy szerencséje volt, a súlyosabb sérülések elkerülték. Egészen eddig: a Szőnyi úti döntőn rosszul esett, több ujja eltört, a csuklója megrepedt. Már a meccs nagy részét is kórházban töltötte, hónapokat kell kihagynia.
A tengerentúli profikat a hírnév és a hatalmas fizetés is motiválja, a magyarokat csak a játék szeretete. Márton Tibor így is tökéletesen elégedett: pénzben szerinte nem lehet kifejezni, milyen érzés, hogy részese lehet az amerikaifutball magyarországi hőskorszakának.
