Utazás a kéményben

Budapest máig legmagasabb építményét, az Észak-budai Fűtőmű piros-fehér kockás kéményét 1979-ben adták át. Belsejében 1978 májusában még javában folyt a munka, de már járt Ali, a torony csúcsáig vivő lift, s fotós kollégánknak, Mikó Lászlónak volt szerencséje utazást tenni vele, majd kalandjáról képes riportban beszámolni a Népszabadság hasábjain. Útitársnője, Dolecskó Kornélia szövegezte a gazdagon illusztrált cikket, s az ő közléséből derül ki, hol, merre is jártak a „28 ezer leendő lakás kéményében”.

Eredetileg négy nagylakótelep ellátására tervezték az Észak-budai Fűtőművet, s hozzá a gigantikus füstelvezetőt, de nem épült meg mindegyik. Jelenleg innen fűtik Békásmegyert, a Pók utcát és a Kaszásdűlőt is, ahol maga a hatalmas műtárgy található – pontosabban a Kunigunda utcában. A kéményt a fél fővárosból látni lehet.

Kivitelezője a Hőtechnika Vállalat volt. Szerelőbrigádjai részt vettek már korábban az ország legnagyobb kéményének, a 250 méter magas tiszaújvárosi (akkor leninvárosi) TVK-kéménynek az építésében is. Ahhoz képest Budapest legnagyobbja jóval alacsonyabb lett: 203 méter magas. De ennek a szerelése is bámulatos lehetett. A betontestet csúszózsaluval húzták fel. Az építésvezető a riportban elmondja, hogy 35 km/h órásnál nagyobb szél esetén nem dolgozhattak odafönn. Olyankor felerősödnek a zajok, nő az épület kilengése, ami a csúcson akár félméteres is lehet. A berendezés beszerelése sem volt mindennapi feladat. Csigára függesztett, levegőben lógó szerelőállványokon, kötéllel biztosítva hegesztették az acélcsöveket. „Félelmet ébreszt a csörlők hangja, különös érzés a sokcentis acélhuzalokon lebegve látni a többtonnás vasszerkezeteket” –írja egykori kolléganőnk.

A hatalmas betontest alul 25, legfelül 11 méter átmérőjű. Falvastagsága lent 40, fönt 20 centiméter. Földbe mélyesztett, 6 méteres betoncölöpökre építették megdőlés, sülylyedés ellen. Kívülről egyetlen kéménynek látszik, holott két cső fut föl benne. Sőt négynek van hely, de kettőt nem építettek meg. Míg kint négy erkély fut körbe a palástján (ötvenméterenként), belül ennél sűrűbben követik egymást a szintek. Tizenhat méteres magasságon csatlakoznak be például a hőerőműből az égéstermék-elvezető csatornák, itt a 180–220 fokos füstgáz kiáramlását ventillátorokkal gyorsítják föl.

Hetvenöt méteres magasságba telepítették az ellenőrző műszereket, százhuszonöt méterre pedig egy további ellenőrző pontot. Közben megáll a lift a külső erkélyeknél is, ahonnan körbe lehet nézni.

Ali nem megy egészen a csúcsig. Hat méterrel a vége előtt megáll, s onnan létrán kell tovább mászni, hogy az ember láthassa a csövek tetején azt a két, fekete csonkakúp sapkát, amelyeknek nekiütközve távoznak az elhasznált gázok a kéményből. Innen már minden irányban túllátni a város határain. Utasaink is körbenéztek: északon már épült Békásmegyer, az Aquincum mellett viszont, a Pók utcai lakótelepnek csak a helye látszott még.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Fél gőzzel
Fél gőzzel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.