Szombaton indul a nagy mozdonyrali

Hétköznaponként sem utolsó családi program a Vasúttörténeti Park, hát még most, amikor gőzmasinák és masiniszták versenyeznek ott. Szeptember 18-án és 19-én tartják a Tatai úton a X. Közép-európai Gőzmozdony Grand Prix-t és a VI. Nemzetközi Étkezőkocsi Találkozót.

Hétköznaponként sem utolsó családi program a Vasúttörténeti Park, hát még most, amikor gőzmasinák és masiniszták versenyeznek ott. Szeptember 18-án és 19-én tartják a Tatai úton a X. Közép-európai Gőzmozdony Grand Prix-t és a VI. Nemzetközi Étkezőkocsi Találkozót.

Régi mozdonyon utazni, kerti vasutazni, kézihajtányokkal versenyezni eddig is kiváló móka volt az épp idén tízéves Vasúttörténeti Parkban (XIV., Tatai út 95.). Nem beszélve arról, hogy a gyerekek nem is üres kézzel, hanem mozdonyvezetői oklevéllel a hónuk alatt térhettek haza a kalandról. Megcsodálhatták az ország 1870-ben épült, legöregebb masináját és az 1930-as évekből való legendás Árpád motorvonatot, amely fénykorában két óra 57 perc alatt tette meg a Budapest–Bécs távolságot. A park nosztalgiajárművei közül a másik közönségkedvenc az 1912-ben épült, elegáns teakfa étkezőkocsi, amely leginkább arról híres, hogy egykor a világhírű Orient expressz mozdonya mögött robogott.

A Tatai útra augusztus 21-e óta újabb látnivaló hívogat: elkészült a kerti vasút új pályaszakasza – alagúttal, tóval és egy fölötte átívelő híddal, amely pillanatnyilag Magyarország legkisebb vasúti hídja. A szerkezet becsületes neve Langer-főtartós vasúti ívhíd, amelynek nagyméretű „rokonait” többek között a fővárosi Bartók Béla úton látni (kétvágányú vasúti híd), de hasonló építmények a szegedi és vásárosnaményi közúti Tisza-hidak vagy a Keleti-főcsatorna tiszalöki és balmazújvárosi merevítőgerendás álívei is.

Szeptember 18-án pedig nem mindennapi parádéban lehet részük a látogatóknak: tizedszerre rendezik meg a parkban a X. Közép-európai Gőzmozdony Grand Prix-t, ahol a nosztalgiamozdonyok parádéján a legkiválóbb magyar masinisztákkal Ausztria, Lengyelország, Szerbia és Szlovákia rutinos gőzmozdonyvezetői mérkőznek meg. A regattában nemcsak a gyorsaság, hanem az ügyesség is számít, hiszen a versenyszámok között ott az „angol posta”, a „sörmenet” és a „tűzoltás” is. Sőt még kisaszszonyokat is ki kell majd menekíteniük a bajból. A legszebb vasparipára, vagyis a Mozdonyszépe versenyre a nézőktől várják a szavazatokat, és mivel finomságok nélkül nincs jó fesztivál, a VI. Nemzetközi Étkezőkocsi Találkozón hat nemzet szakácsai mutatják be nemzetük konyháit. A programokra a négy év alattiakat ingyen lehet bevinni, a családi jegy háromezer forintba kerül.

Mit csináljunk a hétvégén?

1. Kis kutatók éjszakája

Kreatív játékok, kísérletek és csillagvizsgálás 18-án este hattól a pécsi Cella s eptichora látogatóközpontban.

2. A Csürrentő Együttes

Bubabál című, népés világzenei műsora 17-én, pénteken fél hétkor kezdődik a TEMi Fővárosi Művelődési Házában (Xi ., Fehérvári út 47.).

3. A motolla játszóházban

őszi képeket lehet készíteni a ii. kerületi Marczibányi téren. A foglalkozás 18-án, délelőtt fél tizenegykor kezdődik.

4. A Pomádé király új ruháját

18-án, délelőtt tizenegykor újra láthatjuk a Magyar állami operaházban.

5. Irány Rió!

Vicces, pantomimes koncert a miskolci Művészetek Házában. A Brass in the Five zenekar – 19-én, délelőtt tizenegytől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.