Kamaszok brutális gyilkossága, amire nincs magyarázat

Hajdúnánás csak találgat, mi vezethette a két tizenéves fiút, hogy kivégezzék barátjukat. Az áldozatot átvágott torokkal, a hátában késsel találták meg.

„Született: Debrecen, 1994. 9. 18. Meghalt: Hajdúnánás, 2010. 8. 18. Fiatal volt és eleven! Duzzadt benne az életerő! Aki ismerte, tudta, hogy nem tudott 2 percre nyugton maradni! Jószívű és bizakodó ember volt... Talán ennek lett következménye ez a szörnyű tragédia! Nem lehet elhinni és felfogni, ami vele történt, mások vették el életét! Örökké emlékezni fogunk a nevetésedre, a sírásodra, a hangodra, mert tudjuk, hogy nem hagyhattál így itt minket! Örökké szeretünk – Szüleid, testvéreid, nagyszüleid, az egész rokonság, és akik igazán ismerték!”

A Keleti-főcsatorna, ahol a holttestet megtalálták
A Keleti-főcsatorna, ahol a holttestet megtalálták A szerző felvétele

Egy internetes portálon így emlékeznek a 16 éves K. Árpádra, akit a gyanú szerint két kamasz fiú – a 15 éves K. Attila és a 14 éves N. Zsolt – néhány napja gyilkolt meg Hajdúnánás határában, a Keleti-főcsatorna partján.

A három tinédzser gyermekkora óta ismerte egymást, ugyanazon a környéken laktak, a 18 ezer lelkes hajdúsági település északi részén lévő Újházhely nevű, rendezett és nyugodt városrészben.

K. Árpád a takarítónőként dolgozó édesanyjával, mostohaapjával és két féltestvérével a Lehel utcában lakott. A helyi Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában tanult – egy rokona szerint azt tervezte, hogy autószerelő lesz –, ugyancsak ebbek a középiskolában tanult K. Attila, míg N. Zsolt most szeptemberben kezdte volna az általános iskola nyolcadik osztályát. A három fiút az elmúlt nyári hónapokban sokat látták együtt, a helybéliek szerint sokszor pecáztak a Keleti-főcsatornában. A végzetes szerdai napon is együtt indultak ide, ahonnan Árpád azonban nem tért haza – így eltűnéséről édesanyja másnap értesítette a rendőrséget.

A keresése eredményre vezetett: holttestét a tiszacsegei hídtól nem messze találták meg a vízben, a fiú torkát átvágták, a hátában pedig egy kés volt. A nyomozók kifaggatták a baráti körét, így jutottak el K. Attilához és N. Zsolthoz, akik bevallották: ők gyilkolták meg a társukat. A két fiút őrizetbe vették, kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, s emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást.

Mivel a rendőrség a részletekről később ígért tájékoztatást, egyelőre csak találgatások születtek arról, hogy mi motiválhatta a gyanúsítottak brutális tettét. A városban egymásnak teljesen ellentmondó híreket hallani. Egyesek tudni vélik, hogy néhány szál cigarettán vesztek öszsze, merthogy a későbbi áldozat nem akart a saját cigijéből adni a másik kettőnek. Mások szerint azonban azon szólalkoztak össze, hogy Árpád közölte két társával: feljelenti őket biciklitolvajlás miatt. A halott kamasz egyik rokona azonban teljesen más verzióval állt elő: megkeresésemre azt mondta, hogy Árpád ellopta az egyik tettes biciklijét, s ezt bosszulták meg rajta.

– Árpi problémás, balhés fiú volt – mondja az asszony –, az iskolában is voltak gondok amagatartásával. De azért szerettem.

Éles András, Hajdúnánás polgármestere így kommentálta a történteket: a városban utoljára harmincöt-negyven éve történt gyilkosság szerelemféltés miatt, érthető hát, hogy a lakosságot felzaklatta és megdöbbentette a hír. Elmondása szerint a város közbiztonsága megfelelő, és az ügyben érintett családok tagjai is rendezett körülmények között élő, átlagos emberek. Hozzátette: a tragédia súlyos tanulsága az, hogy még egy nyugodt, csöndes kisvárosban is jobban oda kellene figyelni a nyári vakációjukat töltő fiatalokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.