Önkormányzati bérház épült Angyalföldön

Újabb, csaknem félszáz lakásos önkormányzati bérházat adtak át a héten a főváros XIII. kerületében, ahol a tervek szerint ebben az önkormányzati ciklusban – szeptemberig – összesen közel kétszáz bérlakást építenek fel. A most elkészült, Ambrus utca 6. alatti épületben negyvenöt lakás van, a beruházás mintegy 870 millió forintba került.

Az önkormányzat közleményében emlékeztetett arra, hogy a 2006–2010-es ciklusra kétszáz bérlakás megépítését tűzték ki célul, ez a vállalás a szeptemberben átadandó hetvenlakásos Zsinór utcai beruházással együtt – egy híján – teljesül is. A Lőportár utcában egy ötvennégy lakásos, míg a Reitter Ferenc utcában egy harminc otthont magába foglaló épületet már korábban átadtak.

Tóth József (MSZP) országgyűlési képviselő, a kerület polgármestere az Ambrus utcai ház átadásán elmondta: az önkormányzat 2000 óta a befejezés előtt álló Zsinór utcai házzal együtt összesen ötszáz bérlakást épített. A most elkészült lakásokba – többnyire pályázati úton – költözők egy része leadta korábbi otthonát, így azokba más családok költözhettek. Ez azt jelenti, hogy a negyvenöt lakás építésével valójában százszáztíz családot lehetett jobb lakáskörülmények közé juttatni – írja az önkormányzat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.