Szörnyű lehetett a helyzet. A képen mégis azt látjuk, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úti sportjegyiroda ajtajában egy hölgy fogja vissza az embereket, mögötte a már szerencsés bejutottak jegyet váltanak, és ha kijönnek, újabb csoport léphet be a helyiségbe. A kintiek pedig türelmesen várakoznak – hozzászoktak már.

Egy-egy népstadionbeli kettős meccs kedvéért hétfőn délelőtt kellett egy kis kimenőt kérni a munkahelyről, de mindig másik haver állt sorba. Nem volt valószínű, hogy az eredetileg százezres, de akkor már csak 70-80 ezer nézőt befogadó stadionban vasárnap egyáltalán kinyitják a pénztárakat, de ha mégis, akkor sem lehetett volna jó helyre jegyet kapni.

Ha elolvassuk az ablakba kihelyezett táblát, láthatjuk, hogy ezúttal csak egy mérkőzésről volt szó: Fradi–Dózsát rendeztek a Népstadionban. Izgalmas volt a helyzet, mert az utóbbi években egyeduralkodó Újpesti Dózsa nyolc fordulóval a befejezés előtt csak egy ponttal vezetett a Fradi előtt (akkoriban a győzelem csak két pontot ért), és ez a mérkőzés fordíthatott az álláson.

Magán a meccsen azután nagy küzdelem folyt, az első félidőben a különben jól védő Szentmihályi előtt megpattant Mucha lövése, és a hálóba került. A második félidőben egy szabadrúgást Bene gurított Zámbó elé. A bravúrt bravúrra halmozó Géczi nem tudott közbelépni, mert „a sorfalon irányt változtatott a labda, s kínos lassúsággal a hálóba vánszorgott”. Azután már nem sok történt. „Az Ú. Dózsa tíz perccel a befejezés előtt már elégedett volt az eredménynyel, ezt tükrözte a tempója, de aztán kétszer is gólt lőhetett volna.”

A Dózsa azért fogta vissza magát a hét végén, mert szerdán a Bayern München csapatával következett a Bajnokok Európa Kupája-meccs a döntőbe jutásért, és a játékosok a Sepp Mayerrel, Breitnerrel, Beckenbauerrel, Gerd Müllerrel felálló németekre „tartalékolták erejüket”. Sok jó – mi már tudjuk – sajnos nem várt rájuk.

De ha már itt ez a kép, ne menjünk el egy mellékesen megörökített részlet mellett sem. A várakozók a Toldi mozi előtt alkotják a sort. A feliraton olvashatjuk is: Ugo Tognazzi. A második táblán már nagyon nehéz kibetűzni a kor egyik szexszimbólumának, Claudia Cardinalénak a nevét. Ők Vittorio Gassmannal hármasban játszották Marco Ferreri Az audencia című filmjének főszerepeit. A Toldi már akkor is művészmozinak számított, a pesti értelmiség itt elégíthette ki kicsit lesajnált érdeklődését a Nyugat „dekadens” filmeseinek munkái iránt. A fiatal olvasók talán el sem hiszik, milyen óriási öröm volt, hogy már 1974-ben vetítették nálunk ezt az 1971-es alkotást.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Amikor még volt foci