Szerelem egy életen át: gyúrjon a 80 feletti szexre!

A szex az élet legbonyolultabb része, de ettől még a szerelem bármely korban élvezhető. Habár a fia talok szeretik azt gondolni, hogy a szexuális örömök kizárólag az ő privilégiumaik, ám aki egész felnőtt életében aktív szerelmi életet élt, annak semmi oka arra, hogy ezt idővel abbahagyja, ne adj’ isten, szégyellje magát vágyai miatt. Sőt, dr. Pándy Mária szexuálpszichológus szerint a fiatalok jóval súlyosabb szexuális problémákkal küszködnek, és néha jól tennék, ha a nagyszüleiktől kérnének tanácsot.

A szexuális étvágy minden korban egyéni, nincs rá képlet, hogy kiszámítsuk, mikor dönt úgy valaki, hogy többé nem kér a nemiségből. Egyesek már a harmincas éveik közepén visszavonulót fújnak, mások akár hetvenéves koruk után is jó viszonyban maradnak a testiséggel. A nyugdíjasotthonok dolgozói és lakói hosszasan tudnának mesélni arról, mennyire sokáig játszik fontos szerepet az ember életében az intimitás, még akkor is, ha ez már nem féktelen közösülést jelent – aszexualitásról tehát szó sincs.

Elvileg az évek számával nő a szexuális igényesség és a türelem, megszilárdul a személyiség, a mennyiség helyett pedig a minőség lesz a fő szempont. Jó példa erre, hogy internetes fórumokon hatvanas éveikben járó férfiak és nők számolnak be arról, hogy szexuális életük jobb mint valaha. Érettebb korban erőteljesebb a gyönyör és az élvezet, ezért is mondhatjuk az ötven feletti kort az élet legjobb időszakának. A szex ráadásul mindenkiben azt az érzetet kelti, hogy szép és kívánatos, jókedvű és titokzatos.

Az együttlét ellazít, oldja a feszültséget, így jelentős szerepe van az egészség megőrzésben is. Egy kutatásban az idősek kétharmada vallotta, hogy a szex ugyanúgy zajlik az életében, mint addig, míg egyharmadnyian állították: jobb lett, mint valaha.

Ha valaki mégis úgy érzi: lanyhul a szexuális érdeklődése, annak fizikai és lelki oka is lehet. A klimax beköszöntével a nők többségében az ösztrogénszinttel együtt csökken a nemi vágy is, de ez csak egy tényező a lehetséges okok között. A szebbik nem képviselőinek esetében a kedvtelenség sokszor a megváltozott érdeklődéssel magyarázható, pél dául a nagymamaszerepet sokan összeegyeztethetetlennek tartják a szexuális élettel. Ennek megfelelően a nők életében hirtelen beállhat a drasztikus változás, míg a férfiak fokozatosan veszítik el az érdeklődésüket, esetleg képességüket a testi szerelemre. De mindenre van orvosság: például jó tudni, hogy soha nem múlik el az emberben a vágy a simogatásra, ölelésre.

A nyugati típusú társadalmak mármár betegessé fajult fiatalság kultusza is károsan hat, mert emiatt sok idősödő meg van győződve arról, hogy évről évre egyre kevesebbet ér. Ám ez a fiatalokat is negatívan érinti, mivel úgy érzik, rövid idő áll rendelkezésükre, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek, ezért nem ritkák a kiégett huszonévesek sem.

Az idősebbek szexuális életével kapcsolatban még manapság is számos előítélet és tévhit forog a köztudatban. Például az, hogy kizárólag a szép, fiatal test lehet vonzó, ezért az idősebbek is a jóval fiatalabbakat csalnák legszívesebben az ágyukba. A doktornő szerint ez így nem igaz, bár tény, hogy a fiatal testet vonzóbbnak tartjuk, ám az intimitás szellemi kapcsolatot is jelent, amire az évek múlásával egyre nagyobb az igény. Néha már tíz év is túl nagy generációs szakadékot jelent két ember között, mégis előfordul, hogy a több évtizedes korkülönbség dacára igazi testi-lelki szerelem alakul ki. Recept tehát erre sem létezik, az általánosításokból éppen csak a realitás hiányzik.

Mindezek ellenére az igazán súlyos szexuális problémák a fiatalabbakat érintik. A szexuálpszichológus szerint ennek oka a férfiakból hiányzó küzdeni vágyás, és az, hogy a lányok rosszul „nevelik” őket. A mai fiatalok megszokták, hogy igényeiket valaki azonnal kielégíti, még kérni sem kell. Ennek megfelelően a lányok azonnal lefekszenek a fiúkkal, esetleg ők vállalják a vadász szerepét, ami a férfiakat elkényelmesíti, ugyanakkor hosszú távon el is kedvetleníti. Az internet is a könnyű kielégülési vágy malmára hajtja a vizet. A pornófilmek szereplőinek nem kell udvarolni, nem kell nekik virágot venni, és vacsorameghívásra sem várnak, ezzel viszont a szexualitásból kivész az intimitás.

Az éjszakai élethez, a szórakozáshoz hozzá tartozik a tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása, ami lehet, hogy bátorságot ad, a teljesítőképességet viszont mindkét nem esetében agyonüti. A mai időskorúak még tudnak udvarolni, van türelmük a szerelemhez és ismerik a saját hatá raikat, ezért a nagypapák az igazi Casanovák, az unokáik pedig jobban járnának, ha nekik tennének fel kérdéseket, és nem az interneten összeverődő kortársaiknak. Ehhez viszont előbb a fejekben kell rendet tenni, és végérvényesen ki kell irtani az olyan alaptalan előítéleteket, melyek az időskori szexualitást is körüllengik.

Van megoldás

A szexuális életre való képtelenség nem pusztán a vágy hiányát jelenti. Sokkal jobban szenvednek azok, akikben ég a tűz, de fizikai akadályai vannak a beteljesülésnek. Az impotenciát és a hüvelyszárazságot nem tekinthetjük tipikus öregkori nyavalyának, hisz a fiatalabbakat is érintheti, esetükben viszont inkább lelki, mintsem fizikai tényezők játszanak közre. A munkahelyi stressz, a nagy és folytonos elvárásoknak való megfelelni vágyás sok férfinak okoz merevedési zavarokat, de ez lehet szív- és érrendszeri megbetegedés előjele is. A hüvelyszárazság hátterében álló lelki okok nagyon hasonlóak az impotenciáéhoz, de hormonális változás is okozhatja, például fogamzásgátló tabletta mellékhatásaként. Pándy Mária szexuálpszichológus felhívja rá a figyelmet, hogy a már nálunk is egyre népszerűbb hormonpótló kezelések, melyekkel a klimaxot ki lehet tolni néhány évtizeddel későbbre, nagyon veszélyesek. A természet ilyen formában történő kicselezését tőlünk nyugatabbra lassan be is tiltják – nálunk viszont csak most kezdik piacra szórni az ott eladhatatlanná vált termékeket. Ennél jobb megoldás a síkosítók használata, amit kis fantáziával az előjáték részévé is lehet tenni. Az uraknak sem szükséges azonnal a kis kék pirulához nyúlniuk, előbb fel kell tárni a merevedési problémák okát és természetét. A legnagyobb veszélyben a szemérmesek vannak, akik ahelyett, hogy szakemberhez fordulnának gondjukkal, az internetről szerzik be a különböző szereket. A potencianövelőket ugyanis hamisítják, más gyógyszerekkel való összeférhetetlenségük miatt pedig akár szívleállást is okozhatnak. Ám nincs okuk a túlzott óvatoskodásra azoknak, akik szívinfarktuson estek át. A szex mérsékelt fizikai aktivitásnak számít, ezért ha az orvos máshogy nem rendelkezik, az önmegtartóztatás szükségtelen.

Ébressze fel az alvó oroszlánt!

Ne csak az ágyban és este, de próbálja szokatlan helyen és időben. Közös fürdő után, masszírozza bátran társa testét illóolajjal! Ez arra jó, hogy a párok átéljék a nemi vágy fokozódását, egymás testének simogatása közben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.