Rakétabázisok körkörösen
A rakéták szovjet gyártmányúak voltak, hiszen a legutóbbi időkig a nagy országban gyártott fegyvereknek kellett megvédeniük a magyar légteret. Dr. Seres György, a hadtudomány akadémiai doktora Dvina, avagy Volhov típusú fegyverként azonosította a kép főszereplőjét. A Dvina az első szovjet légvédelmi rakéták egyike, a NATO-kódja SA–2 volt. Fő nevezetessége, hogy ezzel lőtték le 1960 áprilisában a Gerry Powers által vezetett U–2 felderítő/kémrepülőgépet.
Dr. Seres György harminc évnél is tovább szolgált a légvédelemnél. Ott is kezdte a pályáját: végzős villamosmérnök volt, amikor a majdani lakás reményében beállt a néphadsereghez. Rövid kiképzés után egy csapat más mérnökkel és technikussal együtt vonatra ültették, és majd egy hetet zakatoltak a transzszibériai vasúton. Végig titok volt számukra, hogy hová mennek és mi a feladatuk. Időközben a feleségét felhívta egy barátjuk azzal: gratulál, hogy a férje légvédelmi rakétás lett. Bemondta ugyanis a Szabad Európa a hírt, és azt is, kik indultak el Ulan-Udéba, Burjátia fővárosába. A tábor, ahol a kiképzést kapták, még 1905-ben épült az orosz–japán háború hadifoglyainak.
A légvédelmi rakéták és telepítésük körül óriási volt a titoktartás. 1960-ban, amikor az első rakéták megérkeztek Börgöndre, a helyőrséget kivezényelték, hogy körülvegyék a vasútállomást. Teljes sötétség volt, és a szerelvényt egy közlekedési miniszterhelyettes vezette, aki eredetileg mozdonyvezető volt. A nagy titoktartás eredményességére jellemző, hogy másnap az egyik székesfehérvári moziban az első előadás előtt a vásznon az a felirat állt: Le a börgöndi rakétatámaszponttal!
Seres akkor még főhadnagyként képezte ki a majdani rakétásokat, akik igen ritkán próbálhatták ki élesben a katonatudományukat. Ahhoz is Kazahsztánba kellett utazniuk, ahol volt hely egy rakétalőtérnek. Gyakorlatozni lehetett eleget itthon is, de ez, ahogy megtudom, „néma lövészet” volt: szimulálták a támadást és a támadó megsemmisítését is. Az egykori tiszt egyébként a mai napig azt mondja, hogy maguk a fegyverek nem maradtak el az akkori NATO-rakéták színvonalától. Ami jóval a nyugatiak mögött járt, az az elektronika állapota volt. Sztálin állítólag azt mondta, hogy a tranzisztor imperialista trükk, fejlesszék az elektroncsöves megoldásokat. Ha így volt, ez lehetett a lemaradás oka.
Akit a magyar légvédelmi rakétások története ennél is jobban érdekel, találhat néhány internethelyet is ebben a témában. Személyes élményt pedig Zsámbékon lehet szerezni a Hadtörténeti Múzeum kihelyezett részlegében, egy korábbi, szigorúan titkos bázison. Áprilistól októberig tartanak nyitva.
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
