Emlékezés egy öntödeudvaron
Melocco 1977-ben készített Adyról egy ülő szobrot Tatabányára, továbbá ezt a képen látható, fázós-kabátosat a Nagyerdőre, és a híres, nagy Ady-oltár tervét gipszből, a Petőfi Irodalmi Múzeum számára, amely aztán úgy is maradt máig, gipszben.
Ez a fénykép 1977 júniusában készült a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat X. kerületi szoboröntödéjének udvarán. Érdemes talán néhány szót ejteni erről az öntödéről, mert a hetvenes évek elejétől fogva nagyrészt itt nyerték el végleges alakjukat az ország bronzés alumíniumszobrai, és sokat dolgoztak külföldre is. Annak idején két híres, régi szoboröntészet összevonásával hozták létre az új KKV-öntödét: az egyik a Vignali-féle, Jász utcai üzem volt, a másik pedig a Kucsma utcai Krausz-féle műhely. Azok használható, régi gépeit, berendezéseit mind ide telepítették át a hetvenes évek elején. Ide: azaz a kőbányai Barabás utcába.
A műhely vezetője 1972 és 1990 között Kocsis János volt, aki még most, évtizedek múltán is pontosan emlékszik a kollégákra és a régi nagy munkákra. Sőt a kisebbekre is.
Például arra, hogy itt a képen, a háttérben Szandai Sándor szobra fekszik a földön, az Anya gyermekével, amely a Nagy Lajos király útról került be akkor javításra. Itt restaurálták ’75-ben a Millenniumi emlékmű allegorikus figuráit is, a Békét és a Háborút. Szobrok és szobrászok egész sorát idézi fel aztán az öntödevezető: Varga Imrét, Marton Lászlót, Meloccót és a többi művészt, akik igazi munkatársnak tekintették az öntödei dolgozókat. Amerigo Tot akkor járt ki sokat, amikor hatalmas, 153 négyzetméteres muráliáját, A mag apoteózisát öntötték. Ez most Gödöllőn, az agrártudományi egyetemen látható.
Nem titok, készült itt háromnégy Lenin-szobor is, de a legmonumentálisabb alak mégsem egy Lenin volt, hanem Kemal Atatürk. A nyolcvanas évek elején rendelte meg a munkát Törökörszág: 5,5 méteres főfigurával és két mellékalakkal, egy 1:10-es modell alapján. A szobor darabjait itt öntötték ki, majd kamionnal kivitték, és Ankarában, a parlament udvarán szerelték össze az öntöde munkásai.
Kocsis János jól emlékszik a régi dolgozókra. Akik ezen a képen láthatók, azok közül sajnos ketten már nem élnek, mondja. Az Ady vállát támasztó svájcisapkás szaki, Balla István tavaly halt meg, a szemüveges kolléga, Horváth István néhány évvel ezelőtt. Mindketten a szobrok összeállításán, cizellálásán dolgoztak annak idején. A félmeztelen fiatalember, Jekl József pedig, úgy tudja, azóta már nincs a pályán.
Az öntöde viszont még megvan ma is, a kilencvenes években magánkézbe került, és azóta Szabó Öntészeti Kft. néven működik. Legutóbb akkor lehetett olvasni róla e lapokon, amikor a Hősök tere bronzkirályait újították fel itt.
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
