Dédapáink nyugati vége

„Budapest arculatát még mindig dédapáink építészeti öröksége határozza meg. Nekünk... szép, élhető várost kell továbbadnunk” – mondta Orbán miniszterelnök 1999 novemberében, amikor fölavatta szép, élhető városunk hatalmas szimbólumát és előképét, a West End City Centert. Képünkön pedig éppen dédapáink szerény kis Westendje, a Nagykörútról a Váci útra kifli alakban áthajló Westend-ház robban föl 1978 februárjában.

E robbanás előtt fél évszázaddal tiltották be Pesten a kuplerájokat. A hivatásos hölgyek egy része pici, bérelt garzonlakásokban nyújtotta tovább intim szolgáltatásait. „Ha a vendég igényt tart rá, a szomszéd szobában diszkrét zongoramuzsika is szólhat. A lépcsőházi táblácskán ugyanis ez áll: zongoratanárnő órákat ad.” Ti. pásztorórákat. (Miklóssy János: A budapesti prostitúció története) A Westend-ház pici szobakonyháiban is ilyen zeneoktatás folyt hajdanán.

A Westend-ház mögött az ifjú és ismeretlen Jancsó Miklós bőgte át az éjszakát, amikor Rajk Lászlót akasztották: „Egyszer én sírtam át egy teljes éjszakát a WEST END-ház mögött, a padon. Akkor akasztották fel Rajkot, és a barátom biztosan tudta, hogy az egész hazugság volt. Ő is sírt. Igaz, előtte jól berúgtunk az Ilkovitsban.” (Jancsó Miklós: A nagy bumm...) Nem kellett messzire dülöngélni az ivóhelytől a rívóhelyig, mert a hírhedt Ilkovits büfé, Pest sokáig egyetlen éjszakai italmérő helye éppen ott állt a Nyugati (akkor Marx, azelőtt Berlini) tér túloldalán. 1961-ben bontották le. E két kétes hely között szerénykedett az ártatlanság szigete: az alakja miatt Banán-szigetnek nevezett kis térség az úttest közepén, ami képünk előterében behavazva látható, a belészúrt sokágú neonlámpás oszloppal. A Banán-sziget az Ilkovits ellenpontja volt: az édesszájú, ártatlan felvilág hízóhelye. Kis pagodaszerű pavilonban árultak itt mindenféle keleti csemegét, törökmézet, halvát, árpacukrot, kandírozott gyümölcsöket. A robbanás idején persze már nem.

Valaha sok villamos szaladt itt össze. Az 52-es járatot már a robbantás előtt egy évvel megszüntették, de a 47-es és a 49-es még eljárt idáig. Ezek a robbantás után nem sokkal húzódtak vissza az Alkotmány utcáig, aztán a Deák térig. Volt itt trolivégállomás is, amíg a Skála Metró rá nem épült. Észak felől is eljöttek idáig a villamosok, a 3-as, a 33-as, az 55-ös. Ezeket a járatokat a 3-as metró átadása után vetették vissza a Lehel (Élmunkás) térig vagy az Árpád hídig. Pedig itt kezdődött a magyar síni közlekedés. Innen indult Vácra az első vonat, itt épült meg az első indóház, azt váltotta föl a Nagykörút kialakításakor az első nagyvárosi pályaudvar, a Nyugati, melyet „amikor felépült, a főváros egyik díszeként ünnepeltek, a Monarchia legszebb pályaudvarának neveztek”. (Vadas Ferenc: Az első nagyvárosi pályaudvar: a Nyugati) A Westendház eltüntetésével kezdődött a mai Nyugati tér története.

1980–81-re megépítették a nagy felüljárót, a nagy aluljárórendszert, megérkezett a 3-as metró. 1984-re fölépítették a Skála Metró Áruházat is.

Van, aminek el kell tűnnie, van, aminek nem kellene. Van, aminek meg kell épülnie, van, aminek nem kellene. És erről sokan sokfélét gondolunk, de ha mégis van egy vitathatatlan pont ezen a tájékon, az a Nyugati. Dédapáink korából.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Egy korábbi Westend
Egy korábbi Westend
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.