Rémhíreket keresnek Tényőn a győri mindentudók
Galéria a gyilkosság helyszínéről. Klikkeljen a képre!
_A rémhírterjesztés, a bűnbakképzés tankönyvekben leírt folyamata indult el a tényői családi tragédia kapcsán, elsősorban Győrött, ahol a férj és a feleség dolgozott, s ahová a kislányok óvodába, illetve iskolába jártak. Nem a hozzátartozók vagy a közvetlen munkatársak tartják fenn a feszültséget, hanem a társadalomnak az a rétege, mely nem hisz már a hivatalos szónak, az érveknek.
Rémhírek általában akkor kapnak szárnyra, ha kevés a valós információ. Nem lenne tehát semmi meglepő a pletykák születésében és terjedésében, ha a rendőrség titkolódzna vagy csak sejtene valamit. De nem azt teszi, sőt már másnap a nyilvánosság elé álltak: a nyomozók és az igazságügyi orvos szakértő is elmondta, milyen következtetésekre jutottak a helyszínelés, s a boncolások eredményeképpen. Más körülmények között ez a részletes és gyors beszámoló a tanulságok levonásának a kiindulópontja, egy család tragédiája nyomán a történtek lelki feldolgozásának kezdete lehetett volna a környezet számára.
De ez – a pszichiátria szakkifejezésével élve – az apa által elkövetett kiterjesztett öngyilkosság egészen különleges szörnyűségnek számít, még a rendkívül brutális, meghökkentő bűncselekmények tárházában is. Önmagában a felfoghatatlanság is táplálja, élteti a rémhírek kialakulását és burjánzását. Lehet, hogy egyesek még azt is jobban szeretnék hinni, hogy gyilkosok járnak közöttünk szabadon, mint hogy egy apa ilyen hihetetlen brutalitásra vetemedjék, akár betegsége okán is.
Van itt azonban más jelenség is, ami túlmutat önmagán: a történések, a hírek, a folyamatok személyes vagy közösségi értelmezésének irracionalitása. Az össznépi gyanakvás és hitetlenség. Úgy látszik, a földhöz ragadt valóság már nemcsak érdektelen, hanem sokak számára elfogadhatatlan is. Eljutottunk odáig, hogy a látnoknak, a szellemidézőnek, a mégoly képtelen bulvárhíreknek is jobban hiszünk, mint az igazságügyi orvos szakértőnek, a gyilkosságok tucatjait sikeresen felderítő rendőrnyomozónak.
A rendőrség is tévedhet, még az is előfordulhat: bizonyos értelemben a saját csapdájába esett, amikor gyorsan tájékoztatta a közvéleményt. Lehet, ha kevésbé határozottan foglal állást, erőteljesebben hangoztatja, hogy egyelőre csupán elsődleges megállapításokat közöl, nagyobb rést nyit ugyan a találgatásnak, a rémhíreknek, ám jobban védi önmagát. Most ugyanis már olyanokat mondogatnak városszerte, hogy túl gyorsan lezárták az ügyet, mindenáron tettest akartak produkálni.
Az ügyben folyik a rendőrségi nyomozás. Úgy tudjuk, új, a korábban mondottakat cáfoló bizonyítékok nincsenek. Márpedig a feszültség fenntartásában érdekeltek ezt az iszonyú történetet már csak egy új fordulattal tudják továbbfűzni.
Az egyik bulvárlap elő is állt a szenzációval: a rendőrök idegen lábnyomot találtak a garázsban. Azonnal akcióba lépett az egyik kereskedelmi televízió is. Reggeli műsorának keretében azonnal útnak indított Tényőre egy „rendőrségi látnokot”, hogy megossza a hallgatókkal bevallása szerint 90 százalékban biztos érzéseit, vízióit.
Belegondoltam, mi történik, ha a látnok azt mondja: itt bizony egy külső behatoló a tettes, az apának semmi köze a gyilkossághoz. Mit érezhettek volna a hozzátartozók, akik szeretteiket már eltemették? Úgy látszik, a rokonok elfogadták a rendőrség álláspontját, pedig valószínűleg ez volt számukra a legszörnyűbb szembesülés.
A látnok – a tévések csalódására – közölte: itt bizonyminden úgy történhetett, ahogy a rendőrség elmondta. A helyiek egy részét ez megnyugtatta. Vannak persze, akik ugyan az irracionalitásban hisznek, ám csak a saját szellemidézőik és látnokaik véleményére adnak. Elkezdte megosztani magát a rémhírterjesztők és bűnbakképzők amúgy sem egységes csapata is. Titokban többen is fölvonultatták saját boszorkányaikat. Mert ugyebár csak az én látnokom a jó látnok. Kizárólag az ő szemében tárul fel az igazság.
