Overdose újrafutózva

Új patkókat kapott és orvosi vizsgálaton esett át péntek délután Overdose. Mikóczy Zoltán társtulajdonos lapunknak azt mondta, mostantól gyorsabb edzésmunka következhet, azaz intenzív szakaszába léphet a felkészülés. Az ötéves mén pályafutása legnagyobb kihívása előtt áll: ha ezen a nyáron sem futhat első kategóriás versenyen, félő, talán soha nem ér fel a csúcsra. A következő szezonban ugyanis már kissé koros lesz a sprinterek mezőnyében, a hatéves versenyló olyan, mint a harmincéves atléta a százméteres síkfutásban.

A patkolás látszólag egyszerű művelet, fognak egy megfelelő ívben hajlított és megmunkált fémdarabot, ráillesztik a ló patájára, és odaszögelik a lyukakon át. Rutinszerű esemény, amit versenylovaknál akár három-hathetente meg kell ismételni, elvileg nincs benne semmi rendkívüli sem a ló, sem a kovács számára. Tizenegy hónappal ezelőtt mégis egy balszerencsés eseménysorozat kezdetét jelentette, miután a tavaly április 19-én a Kincsem Parkban rendezett futamon a patkó lerepült a ló lábáról. Aznap este, amikor a fél ország a fantasztikus futását ünnepelte (a győzelmét nem lehetett, hiszen a mezőnyben nem akadt ló, amelyik akár edzőpartnerként a nyomába szegődhetett volna), Overdose már betegen feküdt Dunakeszin, a bokszban. A verseny napja a hazai lósport páratlan ünnepe volt, Overdose soha nem látott tömeget ültetett a tévé elé, a lelátón utoljára Imperiál 1963-as futását figyelték ennyien. A sikerre kiéhezett magyar közönség miatt lett egy fiatal angol telivér története mindannyiunk közös ügye. Ő lett a nemzet lova.

Csakhogy a patasérülés következményeivel küzdő, előbb a bal, majd a féloldalas terhelés miatt a jobb lábára is lesántult csődör tavalyi versenynaptárában sorra kellett visszamondani a nevezéseket. Júniusban Overdose nélkül rajtolt el a brit királyi család által látogatott Royal Ascot, majd kimaradt a magyar szurkolók életéből az őszi ausztráliai és hongkongi megmérettetés is, nem beszélve az Arab Emirátusokban lebonyolított téli versenyekről. Míg vetélytársai a Forma–1 utazó cirkuszához hasonlóan a világ legkülönbözőbb tájain álltak rajthoz, Overdose patairha-gyulladással küzdött Alagon, később hónapokon át betegeskedett Franciaországban, majd Angliában lábadozott. Tél volt, mire hazahozták, és Mikóczy Zoltán bejelentette, hogy a betegsége alatt 50 kilót fogyott ló lábai meggyógyultak. A teljes felépülés azonban további hónapokat vesz igénybe, azokat a kivételes lábakat ugyanis csak rendkívül óvatosan szabad terhelni. Mostanra jutottunk el odáig, hogy az annak idején megsérült pata teljesen újra cserélődött. Ami talán szimbolikusan is lezárhat egy balszerencsés korszakot.

Közben azonban elmúlt egy teljes szezon, és Overdose (a példátlan érdeklődés ellenére a felhozó futam kategóriájába tartozó) budapesti versenyen kívül sehol nem tudott elindulni. Életének negyedik éve, fiatal felnőtt korának java versenyzés nélkül telt el. A Kincsem Parkban futott rekordja azt mutatta, kivételes tehetség. Alig egy lépésnyire áll a csúcstól. Csakhogy ez a lépés azóta is várat magára. Overdose tavaly egy páratlan fiatal tehetség volt. Egy évvel később ugyanolyan páratlan tehetség, de már nem annyira fiatal – időközben felnőtt lett.

A róla nyilatkozók rendszerint veretlenségét és tizenkét győzelmét hangsúlyozzák. Azt azonban nem teszik hozzá, hogy első kategóriás versenyen, a világ legjobb lovainak mezőnyében máig nincs hivatalos eredménye. Group I-es kategóriájú versenyen egyetlen alkalommal állt rajthoz, 2008. október 5-én Párizsban, azt a futamot viszont egy ki nem nyílt kapu miatt törölték, a megismételt versenyben pedig Mikóczy Zoltán nem engedte újrafutni a lovat. Bármit is mondhatunk az időeredményét a többiekéhez hasonlítva (Párizsban tizedmásodpercre azonos időt futott a megismételt versenyt nyerő francia herélttel), a tény az: Group I-es versenyben még nem bizonyított. Nem volt rá alkalom, hogy kiderüljön, tényleg gyorsabb-e mint az arab sejkek sokmilliárdos lovai vagy a legdrágább hongkongi versenyeket nyerő telivérek. Nincs hivatalos válasz arra a kérdésre, van-e még egy ilyen ló a világ élmezőnyében, amelyiknek ekkora szíve és ilyen gyors lába van, mint a miénknek.

Mert Overdose immár sokszorosan a miénk. Mikóczy Zoltán lovának tulajdonjogában ötven százalékot vásárolt öt magyar nagyvállalat – a Mol, az OTP, a Közgép Zrt., az Euroinvest és a CIG Pannónia Életbiztosító – és a szerződésben többek között azt rögzítették, hogy a csődör bármilyen versenyen csak magyar színekben indulhat. Overdose a nemzet lova. Ígéret és szimbólum, a siker záloga. Ez az ígéret azonban meghatározott időre szól. Overdose április 2-án már ötéves lesz.

Sikerült a patkolás, készülhet a versenyre
Sikerült a patkolás, készülhet a versenyre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.