Fonólány, kezeket fel!

1977 első munkanapján leégett az újpesti fonoda. A gépek elolvadtak, a falak leomlottak, a sok gyapot seperc alatt füstté vált. A tűz mindig is imádta a textilipart. És viszont. Ahogy a pamutgyárak elszaporodtak Magyarországon a XIX. században, úgy szaporodtak a pamutgyári tüzek is. Leégett a régi, fölépült az új. „Textiles mendemondák szerint, ha egy gyáros újjáépítést tervezett, előfordult, hogy tűz ütött ki éppen a szóban forgó üzemrészben, éppen a tervezés időszakában. Így, miután a tulajdonos felvette a tűzbiztosítási térítést, folyamodhatott rendkívüli államsegélyért, kamatmentes kölcsönért.” (Mátyus Alíz: Holnapon innen, tegnapon túl, Szépirodalmi Kiadó, 1980.)

De hol voltak már a hetvenes években a sanda tőke ravasz és innovatív tüzei?!

A nagy textilgyárakat már régesrég államosították, 1963-ban pedig Budaprint néven Közép-Európa egyik legnagyobb textilipari vállalatává egyesítették őket. A hatalmas vállalat sok-sok épületében a legkülönbözőbb korú gépeken szőttek-fontak. Amilyen peche volt szegény szocializmusnak, nem a XIX. századi gépek égtek le, hanem a vadonatúj BDKX 140-esek, becenevükön bédék, melyeket régi és tűzveszélyes épületben helyeztek el.

A leégett fonodának 1977-ben 4600 tonna fonalat kellett volna termelnie. Ha ez a menynyiség kiesik, leáll a szövöde.

Ez pedig nem történhet meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulójának évében. A vállalat dolgozói az évfordulós munkaverseny keretében vállalták, hogy behozzák a kiesést.

A tűz után tizenegy hónappal készült képen már a gyorsított ütemű újjáépítés eredményét látjuk. A tűz után éppen egy évvel megindult a termelés az újjáépült üzemben.

Kelenföldön is volt bédés fonoda, ott szerveztek pluszműszakot az átépítés alatt az újpesti fonónőknek. Újpesten öt gépoldal jutott egy fonónőre, Kelenföldön hat. Kelenföldön külön kannarakodók cserélték a gépek alatt a kannákat, Újpesten maguk a fonónők. Ez a munka hatékonysága szempontjából talán nem volt ideális, de az egész nap magasra tartott, spulnit cserélő, fonalat kötöző kezeknek áldás és pihenés volt a kannacsere, ellazult a karizom, tartást váltott a törzs. Kelenföldön nem volt lazulás.

Harminc évvel ezelőtt közel egymillió ember ingázott és másfél százezer élt munkásszállón Magyarországon. A vidéki és az intézetis lányok sokasága számára a textilipar és a leányszállás volt a zsilip az önálló városi életbe. Pesti lány nem szőtt, nem font. Budai pláne nem. A Kelenföldi Textilgyár 116 ipari tanulója közül az 1977–1978-as tanévben 103 lakott a leányszállón, 11 volt a bejáró és 2 a fővárosi lakos. A lányokat 14–16 éves koruktól várta a leányszállás, ahol az ágyuk és egy kis vasszekrény volt a teljes személyes tér. Innen kapaszkodtak ki a házasságba, hulltak le az alvilágba, vagy menekültek vissza vidékre.

Mátyus Alíz könyvéből tudjuk azt is, hogy a kelenföldi textilgyár leányszállójában a lakók 38 százaléka cserélődött ki egy év alatt 1977-ben.

A Budaprintben egyesült vállalatok 1989-ben önállósultak, majd kevés kivétellel tönkrementek. Az újpesti utódvállalatot 1991-ben számolták föl.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Egy néhai textilgyár dolgozói
Egy néhai textilgyár dolgozói
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.