Pesti szél
S ez a bőr félkabát. Szerintem elmenne ma is. A zsebéből nagy alakú áruházi prospektus bukik ki. A címből annyi látszik: „tér 1–2”. Talán nem tévedek, ha azt képzelem elé: „Blaha Lujza”. Hiszen ott készült a kép, átellenben a József körút és a Népszínház utca sarkán magasodó egykori Technológiával, az akkori Népszabadság-székház előtt. Innen nem messze áll a Corvin áruház is, az 1–2. szám alatt. 1926-os nyitása óta hosszú évtizedekig a társasági élet fontos színtere volt. Mostanság ez legfeljebb a Corvintető bárjairól mondható el. Ha a széllökés elcsitul, és a lámpa zöldre vált, hősnőnk villamossal, busszal vagy a nemrég átadott metróval is továbbutazhat az EMKE-től.(Autója még nincs.) De mi az az EMKE? A Corvintető úri közönsége tippelni sem bír: valamikor így hívták a tér másik oldalán álló éttermet. A Rákóczi út–Erzsébet (a kép készültekor: Lenin) körúti sarokház földszintjén eredetileg egy Weber nevű söröző állt. 1894-ben nyitotta meg itt kávéházát Wassermann Jónás, az akkoriban alakult Erdélyrészi (ma: Erdélyi) Magyar Közművelődési Egyesület tagja, és tiszteletből ennek kezdőbetűit használta a névadáshoz.
„– Géza, hol vagy?
– Az EMKE-aluljáróban.
– Van már Esti Hírlap?” Kern András váltogatja így a hangját, az összekapcsolódó telefonálókat játszva. Hamarosan megszólal a negyedik: „Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy az NDK turmixgép, a kivehető ajtós, hogy megérkezett-e már!”
Mennyire benne volt ebben a mondatban egész akkori életünk. Hogy van egy adott holmi, amelyet feltétlenül meg kell szerezni „kéz alatt”, vagy legalábbis érdeklődni, amíg még (vagy már) kapható.
És az NDK. (Hivatalosan, mert magunk közt csak Kelet-Németország. Volt egy barátom, aki mindig mondogatta: –Dehogy akarok innen elmenni, csak Nyugat-Magyarországon szeretnék élni! Remélem, most boldog.) Jártam ott akkoriban, az Alexanderplatzon, a nagyáruházban. Vendéglátóim kérdezik este, mit vettem. Mondom, még csak kinéztem valamit a gyerekeknek. Teljes a kétségbeesésük: – Jaj, persze, te nem tudod, feltétlenül meg kellett volna venned! Holnapra biztosan nem lesz már belőle, ha tetszett neked! Hiába magyarázom, hogy az idény előtt több ezer felfújható gumicsónakot láttam, marad másnapra is. (És maradt, de azért már nyitáskor behatoltam érte...)
Na, azért pestiek idáig nem jutottunk el, nálunk a sor végéről előre kiáltott az ember: –Sós stangli van?!
Tényleg! Kapható még valahol? És vajaskifli? Azután menynyiért adják: harminc forint, harmincöt? Ötven? Félretennék, amíg bemegyek a Merkúrba megrendelni annak a Lada kombinak a párját, amely a képen a mellékutcában áll a járda mellett?!
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
