Haiti: a tíz amerikaiból nyolc szabad

Csütörtökre virradóra a Haitin gyermekrablással vádolt tíz amerikai baptista aktivista közül az üggyel megbízott bíró elrendelte nyolcnak a szabadlábra helyezését; őket a nap folyamán az amerikai légierő C–130 teherszállító gépével megérkeztek Miamiba.

Az Idaho állambeli baptista jótékonysági szervezet munkatársait még január 29-én fogták el, amikor egy autóbuszon 33 gyermeket próbáltak átvinni a földrengés sújtotta karibi országból a szomszédosDominikaiKöztársaságba. Bernard Saint-Vil haiti bíró nyolcuk esetében döntését azzal indokolta, hogy a gyerekek szüleinek tanúvallomása szerint önként adták oda a misszionáriusoknak a kicsiket abban a reményben, hogy az amerikaiaknál majd jobb sorsuk lesz.

Ugyanakkor a bíró további vizsgálat céljából őrizetben tartja a csoport vezetőjét, Laura Silsbyt és Charisa Coultert is, arra hivatkozva, hogy mindketten jártak már korábban, tehát a január 12-i földrengést megelőzően Haitin, éppen örökbefogadási lehetőség ügyében. Így tehát esetükben nem forog fenn az a mentőkörülmény, hogy ne lett volna tudomásuk arról, miszerint csak az illetékes hatóság írásos engedélyével lehet árvákat kivinni Haitiról. „Tudták, hogy megszegik a törvényt” – nyomatékosította a bíró az AP jelentése szerint. A többi misszionárius viszont kezdettől fogva tagadta a gyermekcsempészet vádját, mondván a földrengés utáni „mentőakciót” akartak végrehajtani, s már előkészítették a gyerekeknek az árvaházat a Dominikai Köztársaságban.

A misszionáriuscsoportnak egyébként voltak kellemetlenségei a védőügyvédeikkel is. Először meneszteni kellett a haiti ügyvédet, aki – a vádlottak tudta nélkül – a rokonságtól 60 ezer dollárt kért a bíróság „megkenésére”, majd a helyébe lépő dominikai jogi tanácsadóról, Jorge Puelloról derült ki, hogy Salvadorban korábban Interpol-körözést adtak ki ellene azzal a váddal, hogy közép-amerikai fiatal lányokat futtatott, kényszerített prostitúcióra. Egyébként ő is kapott 30 ezer dollárt a vádlottak hozzátartozóitól, majd múlt hétfőn – miután múltjára fény derült – eltűnt a rendőrség szeme elől.

Az árvák örökbefogadásának hosszú története van Haitin, ahol az UNICEF becslése szerint a földrengést megelőzően is legalább háromszázezer magára hagyott kisgyerek élt. Az ENSZ különféle szakosított szervezetei, miként a Nemzetközi Vöröskereszt is riadóztatott január 12-ét követően, hogy gyermekkereskedők jelentek meg. A hatóság ekkor leállította a gyorsított örökbefogadási eljárásokat. Ám az UNI-CEF szerint a probléma gyökere megoldatlan, ugyanis a legszegényebb szülők eddig is azt a gyakorlatot folytatták, hogy gyerekeiket Haitin átadták, eladták másoknak, gyakorlatilag szolgasorba. A norvégiai Fafo Institut 2005-ös felmérésének adatai szerint 175 ezer gyerek élt ilyen körülmények között, „befogadó szülőknél”, számuk az 5 és 17 év kor közötti népesség nyolc százalékát tette ki.

A Reutersnek nyilatkozó egyik haiti asszony szerint a főváros, Port-au-Prince piacain ma is – a földrengés óta még inkább – lehet gyereket vásárolni. „Ez a helyi kultúra része, következménye a francia gyarmati múltnak” – nyilatkozza. Caroline Bakker, az UNICEF gyerekvédelmi tanácsadója szerint Haitin gyerekvédelmi törvényt kell hozni, amely megtiltaná ezt az elterjedt gyakorlatot. Értelemszerűen ugyanakkor fel kellene állítani a szociális segélyezési rendszert is, hogy a szülők ne kényszerüljenek gyerekeik eladására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.