Házhoz szállítják a lopott holmit

A svéd rendőrség által közzétett adatok szerint az ország üzleteiben tavaly 6,9 milliárd korona értékű árut loptak el. A kárérték az előző évihez képest 39 százalékkal nőtt. Öt esztendővel ezelőtt még leginkább a ruhákat, a műszaki cikkeket lopták, mostanra azonban az eltűnt áruk csaknem felét az élelmiszerek teszik ki. Az összeg megdöbbentő: mintegy 3,7 milliárd korona, azaz majdnem 100 milliárd forint. Egyébként leginkább a drága húsokat és húskészítményeket, a kaviárt, a lazacot, a nemes sajtokat lopják, de mindent találtak már a bolti szarkáknál.

Régebben a tolvajlásokat a kábítószeresek hajtották végre, de ők „csak” annyit vittek el, amennyiből a napi adagjukra futotta, most azonban már bandák tevékenykednek. Egy-két ember falaz, és akár négyenöten is „nyúlnak” egyszerre, a legértékesebb dolgokat pedig a velük lévő kisgyermekek ruházatába rejtik, mert őket nem motozhatja meg a rendőr sem. A lopott élelmiszernek kiépített piaca van, s az árut fél áron még házhoz is szállítják – állítja a rendőrség.

A tolvajok vigyáznak arra is, hogy egyiküknél se legyen több, mint ezer korona értékű áru, mert ez alatt csak „csenésnek” (snatteri) számít a cselekmény, míg ezer korona fölött már lopásnak (stöld), amiért börtön jár. A csenésért senkit nem visz be a rendőr, csak jegyzőkönyvet vesz fel, a büntetést pedig vagy befizeti a tettes, vagy nem…

A szélsőjobboldali párt (Sverigedemokraterna) azt állítja, hogy mindez, ami történik a schengeni határok és a túlságosan liberális svéd bevándorlási politika következménye, mivel a élelmiszerbolti lopások java részét nem svéd állampolgárok követik el. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, hiszen Svédország sem a régi, elég, ha csak a több mint félmillió munkanélkülire gondolunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.