Mi vitte sírba Tutanhamont?

Mindeddig rejtély volt, mi okozta Tutanhamon fáraó korai halálát több mint 3000 évvel ezelőtt, ám a legújabb vizsgálat szerint megvan az ok: maláriával kombinált csontkór vitte a sírba. Az erről szóló tanulmány legfőbb szerzője maga Zahi Hawass, az egyiptomi régészet vezetője, a kairói Egyiptomi Múzeum egyiptológiai részlegének irányítója. Tutanhamon 19 évesen, utód nélkül halt meg Kr. előtt 1324-ben. Az egyiptológusokat máig foglalkoztatják a 18. dinasztia uralkodóinak örökletes betegségeire vonatkozó feltevések, és számos elmélet született arra vonatkozólag is, mi okozta Tutanhamon halálát kilenc évvel trónra lépése után. A 2007 és 2009 között végzett kutatómunka célja a vérrokonsági kapcsolatoknak és Tutanhamon öröklött betegségeinek kinyomozása volt.

A vizsgálat megállapította, hogy a fáraó apja minden bizonnyal Ehnaton, a legendás Nofertiti királynő férje volt. A tanulmány szerzői kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja az az óegyiptomi hölgy, akinek múmiája a KV35YL jelzést kapta – a nevét nem ismerik. Ismert ezzel szemben az egyik ókori nagymama, nevezetesen Tia királynő, Ehnaton anyja. A vizsgálatok eredményei alapján feltételezhető, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Emiatt a csont egy része elpusztult –ráadásul mindez maláriával is párosult. A genetikai vizsgálatok számos rendellenességre derítettek fényt Tutanhamon családjában – így a csontszöveteket romboló Köhler-betegséget is kimutatták. Négy múmia DNS-ében megtalálták a maláriát okozó Plasmodium falciparum parazitához kapcsolódó három gént is. (MTI)

Tutanhamon arany maszkja az Egyiptomi Múzeumban
Tutanhamon arany maszkja az Egyiptomi Múzeumban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.