Ezer forint volt egyhavi nyugalom ára

Havi ezer forint védelmi pénzt szedett kollégistatársaitól egy 17 éves középiskolás fiú Baktalórántházán. Az elsősök ezer forintért válthatták meg havi nyugalmukat, a féléves, „kedvezményes bérlet” kétezer forintba került. A rendőrség – a kollégium igazgatójának feljelentését követően – a fiút őrizetbe vette.

Az üggyel kapcsolatban megtudtuk: a 17 éves L. Richárd a hétfő reggel szobaellenőrzéskor bukott le a kollégiumban, amikor a nevelőtanár arra kérte, igyekezzen a pakolással. Ekkor került elő az a szótár, amelynek borítóján gyanús lett a tanárnak a címzés. Kiderült, a szobafestőnek tanuló diák itt vezette, kiktől szedte be eddig a havi védelmi pénzt. Huszonnyolc név szerepelt a listán.

Mint kiderült, a tanárok pár napja felfigyeltek arra, hogy fiú gyanúsan sokat van a kollégiumban az elsősökkel, akik nem sokkal ezután szóltak is, hogy pénzt szed tőlük a fiú – közölte Kézi András, a Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium igazgatóhelyettese. Más forrásból megtudtuk: a piricsei L. Richárd ebben a félévben tért vissza az iskolába, ahonnan korábban fegyelmezetlenségei miatt helyezték át egy másik intézménybe.

– Január végén megkeresett bennünket, hogy szeretné folytatni a tanulmányait, mi pedig bizalmat szavaztunk neki – tette hozzá Kézi András, aki sem arról nem kívánt beszélni, milyen problémák voltak a fiúval, sem arról, hányadikos, csak annyit közölt: még egy évig tanköteles. Az intézményben fegyelmi eljárás indult ellene, de annak lezárásával megvárják a rendőrségi nyomozás végét. A fiú szüleivel tegnap – többszöri próbálkozásunk ellenére sem – sikerült beszélnünk.

L. Richárdnak ugyanebbe az iskolába jár a bátyja, akivel semmi gondjuk nincs a pedagógusoknak, jól tanul, az idén végez. Szerinte öccsét valakik belevitték ebben az ügybe. Más diáktársak pedig, akiket megkérdeztünk, azt állították: ők úgy tudják, Ricsi korábban idejáró, de kimaradt diákoktól kapta a tippet a pénz szedésére.

A rendőrségen a zsarolással gyanúsított fiú részben beismerő vallomást tett. Mint megtudtuk, arra hivatkozott: otthonról kapott zsebpénzét akarta így kiegészíteni. A nyomozás eddigi adatai szerint egyedül találta ki a védelmipénz-szedést, nem volt társa a pénzbegyűjtésben – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a megzsarolt gyerekeket már kihallgatták, a rendőröknek azt mondták: a fiú azzal fenyegetőzött, ha nem fizetnek, vagy ő vagy valaki más megveri őket. Verés azonban nem volt, a pszichikai ráhatás épp elég volt a jóval kisebb, 14 éves gyerekeknek ahhoz, hogy fizessenek.

A zsarolással gyanúsított diákot a rendőrség őrizetbe vette.

Osztálytársát zsarolta egy 12 éves fiú Heves megye egyik kistelepülésén – közölte a rendőrség tegnap. A gyerek, aki veréssel fenyegette, sőt bántalmazta is társát, januárban és februárban 21 ezer forintot szerzett áldozatától. A megfélemlített fiú a fenyegetés hatására esetenként 5–10 ezer forintot vett el a szülők pénztárcájából és adta át zsarolójának. Végül a szülők tettek feljelentést a rendőrségen. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.