94 évesen hunyt el a legidősebb halálra ítélt

A füle, a szeme és az elméje már korábban felmondta a szolgálatot, de most már a szíve sem bírta tovább: 94 évesen, egy arizonai börtönben elhunyt az amerikai bűnözők doyenje. Viva Leroy Nash gyakorlatilag egész kamasz- és felnőttkorát a rács mögött töltötte, huszonhét éve halálra is ítélték, de fellebbezéseinek is köszönhetően azóta sem került ki a siralomházból.

„Eredményekben gazdag” pályáját 15 évesen, fegyveres rablással kezdte, majd a büntetést követő rövid szabadságát rendőrgyilkosságra használta fel. Már idősödött, amikor megint szabadulhatott, de a 70-es évek végén újabb kétszeres életfogytiglant róttak ki rá rablásért és gyilkosságért. 65 évesen sikerült megszöknie, de csak három hétig szívhatott szabad levegőt: ismét csak fegyveres rablógyilkossággal ütötte el az időt. Javíthatatlanságát már az amerikai igazságszolgáltatás is megunta 1983-ban, amikor halálra ítélték.

Ezt az arizonai Legfelsőbb Bíróság is megerősítette, de fellebbezéseivel így is évtizedekig húzta az időt. Halálakor éppen az államügyész fellebbezett egy szövetségi fórum döntésével szemben, miszerint Nashnek joga van bírói meghallgatásra, hogy eldöntsék: képes-e ellátni saját védelmét. E kérdésre szervezete adta meg a végső választ.

Jelenleg több mint háromezer elítélt várja a kivégzését az amerikai börtönökben. Áprilisban lesz 36 éve, hogy egy floridai gyilkos, Gary Alvord a siralomházba került – azóta Gerald Fordétól kezdve tíz elnöki eskütételt nézhetett meg a tévében.

Az USA 50 állama közül (elvben) 35-ben, valamint szövetségi szinten róhatnak ki halálbüntetést. Tavaly 52 halálos ítéletet hajtottak végre, egy fő kivételével – aki villamosszékben végezte – halálos injekcióval.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.