Annáék két kisgyereket nevelnek. Szerencsések, mert mind a négy nagyszülő egészséges, sőt, mindegyik  ugyanabban a városban él, ahol ők. Ennek ellenére állandóak a konfliktusok a nagymamákkal. – Az anyósom és az anyám különbözőbbek már nem is lehetnének. Mégis mindketten megkeserítik időnként az életünket – panaszolja.

Anna édesanyja későn szült: első unokája érkezésekor már jócskán nyugdíjas volt. És míg a férjének számtalan hobbija van a kertészkedéstől a teniszig, addig ő üresnek érezte az életét a gyerekek kirepülése után. Így  aztán érthető, hogy az unokák nevelésében száz százalékig részt szeretne venni. – Nagyon jó, hogy szinte bármikor hívhatjuk, az viszont már kevésbé, hogy mindenbe beleszól, a gyereknevelési elveink nem egyeznek – panaszolja.

Az egyik fő probléma az étkezés: Annáék főleg zöldségeket és gyümölcsöket adnának, a nagymama szerint viszont a saláta legfeljebb köretként jöhet szóba. Ha ő főz a gyerekekre, sült krumplit, rántott húst, palacsintát, máglyarakást és hasonló, „magyaros” ételeket esznek. – Ezzel még nem is lenne semmi baj, csakhogy ezek után már nem hajlandóak megenni a főzeléket vagy a salátát, mondván, hogy a nagyi főztje jobb – teszi hozzá.

Anna anyósa egy másik generációhoz tartozik: még csak az ötvenes évei közepén jár, teljes állásban dolgozik, mellette sportol és kiterjedt baráti köre van. Túlzás lenne azt állítani, hogy nem törődik az unokáival, inkább  úgy fogalmaz, hogy „igyekszik őket is beilleszteni bokros teendői közé”. Anyósa sokkal többször ígér gyerekfelügyeletet, mint ahányszor valóban vállalja az unokákat. – Furcsán hangzik, de néha irigykedem az anyósomra. Tornázni jár, miközben én hónapok óta nem jutottam el futni, évente kétszer nyaral, és több barátnője van, mint nekem – sorolja.

Gyakoriak a határkérdések két generáció között, például, hogy mennyire szólhatnak bele a nagyszülők a gyermekeik életébe – erősíti meg Czégényi Margit családterapeuta. Hozzáteszi: újabb konfliktusforrás, hogy a nagyszülők egy része „láthatatlanul” avatkozik bele a család életébe, és a szülők már csak a hatásokat  érzékelik.Czégényi Margit szerint azt viszont tudomásul kell venni, hogy nem működik az egyoldalú kérés. Vagyis, hogy a nagymama csak akkor jöjjön, és úgy viselkedjen, amikor és ahogy a családnak a  legmegfelelőbb. Kiemelte: a sok segítségnyújtásnak az az ára, hogy a nagyszülő jogot formál arra, hogy beleszóljon a fiatalok életébe.

- A következetesség segít a nagyobb hibákat kiküszöbölni, ha az „alapszabályokat” egyeztetik és tartják magukat hozzá - tanácsolja. Az sem árt, ha időnként újra átbeszélik, újból kijelölik a határokat.  Ami a „modern” nagyszülőket illeti, Czégényi Margit szerint tudomásul kell venni, hogy nem csak a fiatalok változtak, az idősebb generáció sem ugyanolyan, mint rég. Egyre inkább önmegvalósító ez a korosztály is. Úgy véli, hogy ez akár még követendő példa is lehet. Azt tanácsolja, hogy a szülők örüljenek, ha a nagyszülők az unokákkal foglalkoznak, de nem érdemes követelőzőnek lenni.

A jó kommunikáció a legfontosabb. Mivel ritkábbak a többgenerációs együttélések, jobban meg kell szervezni a találkozásokat, érdemes időben egyeztetni a nagyikkal, ha igényeljük a segítségüket. Nekik sem mindig egyértelmű, hogy mikor és mennyire van rájuk szükség, ezért néha soknak érezzük őket, máskor kevésnek – mondja.

Azt javasolja, hogy ha mégis elharapóznak a feszültségek, akkor érdemes a szerep- és határkérdéseket  tisztázni, akár családterápia keretein belül is.