Egy értekezleten lőtte le társait az amerikai professzornő

Új fejezetet nyitott az iskolai fegyveres erőszak történetében egy amerikai biológiaprofesszor, aki – magyar idő szerint szombatra virradóra –három kollégája életét oltotta ki, további hármat pedig megsebesített az Alabamai Egyetemen. Utóbbiak közül kettőnek az állapota válságos. A gyanúsított Amy Bishopot – négygyerekes családanyát –, halálra is ítélhetik a déli szövetségi állam törvényei szerint.

Az indíték a helyi sajtóbeszámolók szerint az amerikai felsőoktatás egy sajátosságában, a tanárok véglegesítésében rejlik. A tenure, azaz a végleges kinevezés mérföldkő az oktatók karrierjében: ha megkapják, a nyugdíjazásig lényegében már csak fegyelmi okból bocsáthatók el, ha nem, úgy nyomban el is kell hagyniuk a tanári kart. Oscardíjra jelölt fi lmjükben, az Egy komoly emberben a Coen fivérek olyan feszültséget teremtenek e körül, hogy a néző Larry Gopnik fizikussal együtt izgul a kinevezéséért.

A Harvardon doktorált, 45 éves Bishopnak most nemcsak a kérelmét, de a fellebbezését is elutasították. Ezt követően a szokásos tanszéki értekezleten nyitott tüzet – mint kiderült, engedély nélkül tartott fegyverrel –, végezve a tanszékvezetővel is. A mostani lett volna az utolsó szemesztere Alabamában. Az asszonyt jó kutatónak tartották, de tanítási módszereit bírálatok érték. Diákok beszámolói szerint csak felolvasott a tankönyvből, és kerülte velük a szemkontaktust. Ugyanakkor senki sem gondolta, hogy ilyesmire lesz képes.

– Nagyon szókimondó személyiség volt, az ilyenekben pedig nem gyülemlik fel a feszültség – mondta egy ismerőse.

A történteket a hét végén új megvilágításba helyezte, hogy Bishop még 1986-ban szerepet játszott fivére lőfegyveres halálában. Az akkori koronatanú, saját anyja beszámolója nyomán nem emeltek ellene vádat, hitelt adva Amy Bishop érvelésének: a fegyver, amelynek használatát meg akarta tanulni fivérétől egy betörést követően, véletlenül sült el. Helyi rendőrök viszont úgy emlékeznek vissza, hogy egy veszekedést követően, szándékosan lőtte le testvérét. Most szóba jöhet, hogy újranyitják a dossziét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.