Amerika: az évtized balesete

Számos amerikai kormány ügynök ség illetékesei keresték hétfőn annak okát: mi okozta az előző napi robbanást egy Connecticut állambeli, földgázüzemű erőműben.Helyszíni beszámolók szerint legalább öten meghaltak, illetve húszan megsebesültek a Middletown településen bekövetkezett detonációban, amelyet még 32 kilométeres távolságban is észleltek. Többen földrengésszerű hatásról számoltak be. Az áldozatokkal kapcsolatos adat ugyanakkor teljesen bizonytalan. Öt dolgozóról nem tudnak, de lehet, hogy a helyszínen sem tartózkodtak – közölte a helyi tűzoltóparancsnok helyettese.

A sérülteket kutyás mentők keresték, majd akiket megtaláltak, azokat helikopterrel szállították kórházba. A 95 százalékban elkészült, 620 megawattos erőmű átadás előtt állt – ezt az őszre tervezték –, és éppen próbaüzemet végeztek, a csőrendszer úgynevezett légtelenítésén dolgoztak. A The Wall Street Journal beszámolója szerint a robbanást egy propánmelegítő okozhatta az erőmű központi blokkjában.

Az FBI illetékese azt közölte: nem terrorcselekmény gyanújával vizsgálódnak a helyszínen. Ugyanakkor ez az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb üzemi balesete az Egyesült Államokban. 2005 óta egy olaj-, illetve egy cukorfinomítóban következett be hasonló katasztrófa. Most a munkavédelmi illetékesek azt vizsgálják, van-e köze a connecticuti tragédiának a korábban országszerte bekövetkezett balesetekhez, amelyek szintén légtelenítés alkalmával történtek, azaz van-e szükség a munkavédelmi protokoll módosítására. Amerika elektromosáram-igényének egyötödét földgázból nyerik, az USA a világ vezető gázkitermelője.

A detonáció okát még kutatják, a halottak száma sem tisztázott
A detonáció okát még kutatják, a halottak száma sem tisztázott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.