Marian Cozma szobra

Veszprém bízik az igazságszolgáltatásban – jelentette ki a város polgármestere szombaton a Veszprém Aréna előtt Marian Cozma szobrának avatásán.

Méltóságteljesen, transzparensek és rigmusok nélkül zajlott Veszprémben az egy évvel ezelőtt, 2009. február 8-án meggyilkolt Marian Cozma kézilabdázó emlékére állított szobor avatása. A felszólalók közül senki nem hozta szóba a két nappal korábbi rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzottakat, amikor is a rendőrök a nyilvánosság elé tárták a Cozma, Ivan Pesics és Zsarko Sesum elleni támadás részleteit. A vizsgálat szerint Rafael Sándor kétszer szúrta meg Marian Cozmát.

A Veszprém Aréna előtt felállított szobor költségeit közadakozásból teremtették elő. A több ezer ember adományaiból összegyűlt hatmillió forintból Mihály Gábor Munkácsydíjas szobrászművész készítette az alkotást. Az avatóünnepség szónokai arra hívták fel a figyelmet, hogy aműalkotás nem csupán egy tragikus körülmények között elhunyt fiatalembernek állít emléket. Szimbolikus jelentést is hordoz.

Debreczenyi János, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a tragédia összekovácsolta a veszprémieket, akik leckét kaptak Petre Cozmától – az édesapától – emberi tartásból, a fájdalom elviseléséből és a megbocsátás erejéből. Petre Cozma elmondta: hálás azért, amiért azt a szeretetet, amit korábban Marian a szurkolóktól kapott, megörökölhette tőle. „Határtalan az emberségetek, így nem is tehetek mást, mint meghajolok előttetek” –jelentette ki Petre Cozma, akit az ünnepségen tiszteletbeli veszprémi polgárrá avattak.

Petre Cozma fia szobra előtt
Petre Cozma fia szobra előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.