A magyar pumpsz Amerikába ment
A gyárnak még csak nyoma sincs az interneten. Bennem is csak a képen láthatóhoz hasonló munkahely képe és az átható szag emléke maradt meg. Emlékszem a készítés fázisaira, és arra is, hogy nem volt megerőltető a munka, sőt, egészen jó volt a hangulat.
A cipő a létező szocializmus Achilles-sarka volt. Egy a rengeteg más hasonló, érzékeny pontból, de ez nagyon tudott fájni. Amikor már lehetséges volt, szinte mindenki hozott külföldről egy-egy pár cipőt, hiszen az itthoni választék meglehetősen gyatra volt. Kemény bőrök, rossz ragasztók, leváló talpak – ezek a panaszok köszönnek vissza a Kádár-korszak olvasói leveleiből és bátor vicclapkritikáiból.
Én leginkább a megboldogult Csehszlovákiából átcsempészett Pionerka márkanevű béleletlen disznóbőr bokacipőhöz jutottam hozzá. Később aztán Jugoszlávia lett a cipőparadicsom, a Beatles-lemezekkel és olcsó konyakkal együtt. Mások viszont olcsó cipőt hoztak be Spanyolországból. Állítólag soknak azonnal levált a talpa –persze azért, mert a legelőnyösebb áron a temetésre szánt lábbelit árusították.
Igaz, még voltak maszekok, akik készítettek megrendelésre is lábbelit, ha bőrhöz jutottak. Sok kis műhely kirakatában díszelegtek az apró kaptafára feszített piciny cipőmodellek, bizonyítva a mester szaktudását. Az akkori sajtót lapozgatva rengeteg lelkesült cikket találni épp erről a gyárról. A budapesti Mino ugyanis nyitott a világra. Elkezdett minőségi anyagokból, minőségi gépekkel és szigorú műszaki ellenőrzéssel az Egyesült Államokba szállítani. Az export márkaneve Innocence volt, azaz ártatlanság, tudom meg az elbájolt hölgyújságírók produkciójából.
Azt is leírják, hogy a Mino cipői olyan könnyűek, elegánsak, kényelmesek, akár a márkás külföldi – értsd nyugati – topánkák. Sőt volt korszerű marketingje is a gyárnak: Tímár Péter filmrendező készítette el a pár másodperces Minocipő című reklámopust. Volt benne némi egészséges erotika. Később, az évtized végén sok cikk jelent meg arról, hogy a Minőségi Cipőgyár csődbe ment. Egészen korán, még a szocializmus utolsó éveiben. A cikkekből azt tudtam meg, hogy épp a minőségre törekvés, a nyugati export záratta be a gyárat. Habár egyik első példája volt a szocializmuson belül kibontakozó kapitalizmusnak – csődbe ment. Ahogy sok más ágazattal együtt a magyar cipőipar is eltűnt.
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
