Tasnádi árverésen tűnt fel

Rendőrök, feldühödött „ingatlanvédők”, újságírók és fotósok voltak jelen az Árverező Ház tegnap délelőtti árverésén.

Dabasi Tamás, az érdekvédők vezetője szerint az Árverező Ház törvénytelenül működik, mert csak végrehajtók és az APEH árverezhet ingatlanokat, a hivatalos szervek pedig eltűrik, hogy az árverési piacot bűnözői csoportok uralják. Hozzátette: az árverésen feltűnt Tasnádi Péter, aki jelenlétével és testőreivel ingerelte az indulatos hallgatóságot. Az Index videóján hallható, amint Tasnádi azt mondja Dabasinak: „Ne pofázzál már annyit, a franc egyen meg! Ezt a kutyát miért nem dobják ki?” Orbán Róbert, az Árverező Ház Zrt. vezérigazgatója azt

mondta: Tasnádi mint érdeklődő ment a helyszínre. Orbán nem tudta, ki hívta ki a rendőrséget, s arról sincs fogalma, hogy kerültek oda a Magyar Gárda tagjai.

Az MTI a Magyar Hírlap közleménye alapján arról számolt be, hogy Burger Zsolt fotóriporter felvételeket készített „a folyamatokat egy külön szobából dirigáló Tasnádiról”. A közlemény szerint Tasnádi berángatta a fotóst a helyiségbe, ahol arra kényszerítette, hogy adja át a fényképezőgép memóriakártyáját, rajta a képekkel. Az incidensnek Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és a sajtó több képviselője vetett véget, „kiszabadították” Burger Zsoltot a szobából.

Tasnádi Pétert tavaly májusban hat év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság visszaesőként elkövetett kétrendbeli emberölés előkészülete és felbujtóként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt – védője fellebbezett. Ha jogerősen elítélnék, a hosszú előzetesben töltött büntetése miatt egy év és két hónap lenne neki hátra – jelenleg szabadlábon védekezik (és szerepelhetett októberben egy tévés főzőműsorban, sokak felháborodására).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.