Százmilliós hűtlen kezelés Veresegyházon

Veresegyház első emberét 120 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az ügyészség tavaly visszadobta az ügyet, de a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság másodjára is vádemelési javaslattal élt.

Úgy tűnik, a polgármesterek doyenjét is utolérheti a végzet: Veresegyház első emberét, a függetlenként megválasztott Pásztor Bélát – aki 1965-től áll a település élén – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezeléssel gyanúsítja. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Pest Megyei Főügyészséghez. A rendőrség másodszor él vádemelési javaslattal, ám – amint arról korábban beszámoltunk –, az ügyészség nem találta bizonyítottnak az ügyet. Csecserics István megyei főügyészhelyettes megerősítette: az iratok megérkeztek, de arról, hogy vádat emelnek-e, még nem született döntés.

Az iratok szerint Pásztor –a képviselő-testület felhatalmazása nélkül – 1996-ban kötött adásvételi szerződést az S+G Ingatlanbefektetési és Forgalmazó Kft.-vel 66 telek értékesítéséről. Az ingatlanok ára – amely magában foglalta a még nem létező közművek kiépítésének költségeit is – 27 és fél millió forint volt. Az önkormányzat nevében a polgármester vállalta: az aláírást követő nem egészen két hét alatt kialakítják a villamosenergia-, az ivóvíz-, a csatorna- és a gázhálózatot. Napi százezer forint kötbért is vállalt. A közművek nem készültek el, ám az S+G jogutódja, a Somody Kft. 2003 őszén bírósághoz fordult, hogy az 1996-os szerződéskötés óta eltelt 2670 nap után járó 267 milliónyi kötbért bevasalja.

A képviselő-testület erről 2005 szeptemberében szerzett tudomást, amikor a Misszió Egészségügyi Központ Kht. önkormányzati tulajdonba vétele került napirendre. A miszsziót ugyanis Somody Imre és a település közösen hozta létre, s a beruházásra háromszázháromszázmillió forintot fordítottak. Ebből azonban hivatalosan csak 105-105 millió szerepelt törzstőkeként. Ez addig nem jelentett gondot, amíg Somody – miután megromlott a viszonya a polgármesterrel –ki nem akart szállni az üzletből. Volt azonban a misszióban 195 milliós nevesítetlen üzletrésze. A polgármester ekkor beszélt először a testület előtt a kötbérperről, hangsúlyozva, hogy igen előnyös megoldást találtak. Somody ugyanis hajlandó volt lemondani a csaknem kétszázmilliós üzletrészről és a 267 milliós kötbér jelentős részéről, ha a papíron szereplő 105 milliója mellé kap 122 milliót. Már csak az volt a kérdés, hogy ezt milyen címen fizessék ki, hogy a több mint harmincmilliós áfát megspórolják. A megoldás a kötbérperben való megállapodás lett. A testület többsége támogatta az ötletet, így 105 millióért megvásárolták Somody üzletrészét, 122 milliót pedig a peren kívüli egyezség részeként utaltak át. A polgármester szerint így a település egymilliárdos vagyonhoz jutott.

Több helyi képviselő másként gondolta, és 2007-ben feljelentést tettek. A megyei rendőr-főkapitányság elévülésre hivatkozva a nyomozást elutasította, de a főügyészség az eljárás lefolytatására adott utasítást, amely 2008 végére be is fejeződött, s hűtlen kezelés miatt Pásztor ellen a rendőrség vádemelési javaslatot tett, amit most megismételt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.