Költözik a miskolci gyermekváros

A város négy különböző pontjára költözteti az önkormányzat a Miskolci Gyermekvédelmi Központ mintegy kétszáz lakóját. Erre eredetileg egy 1997-ben meghozott törvény miatt van szükség, amely behatárolja a gyermekotthonokban elhelyezett lakók létszámát.

MokraiMihály alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: az intézmény 35 éve biztosítja gyermekek és krízishelyzetben levő családok elhelyezését. A hatályos jogszabályok szerint azonban a gyerekeknek kisebb, családiasabb környezetet kell teremteni. A borsodi megyeközpont önkormányzata ezért szakemberek bevonásával elkészített koncepció alapján négy új telephelyre költöztetné az intézményt. A kiszemelt épületek felújítására, átépítésére azonban nincs elég pénze a városnak. Az egyik forrást, mintegy 380 millió forintot, éppen a gyermekváros jelenlegi ingatlanának értékesítéséből reméli az önkormányzat. A vevő a várost érintő jelentős kutatásifejlesztési program, a Nanopolis Innovációs Park Projekt résztvevőjeként, a Nanopolis Nanotechnológiai Gazdaságfejlesztő Kft. lenne.

A gyermekek elhelyezéséhez szükséges pénz előteremtésének másik lehetősége a várhatóan külön a gyermekek elhelyezésének megoldására kiírandó, előreláthatólag márciusban megjelenő pályázati támogatás. Mokrai Mihály hozzátette: a gyermekváros lakóinak körülményein akkor is javítani kellene, ha az önkormányzatot nem szorítaná törvényi kötelezettség. A helyi gyermekvédelmi szakemberek szerint a családiasabb környezet kialakítását célzó elképzelés a gyermekek érdekeit szem előtt tartó, jó koncepció. Ennek megfelelően megkezdődött Miskolcon a nevelőszülői hálózat kiépítése is: az oktatás első kurzusán húszan vettek részt. A program végrehajtását az alpolgármester szerint az is indokolja, hogy a miskolci gyermekváros 1971 és 1973 között épült házgyári technológiával, és az elmúlt több mint három évtizedben nem történt komolyabb felújítás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.