Több rendőr, alosztályvezető és váltásparancsnok mulasztásának következményeként tudott „megszökni” a házi őrizetből Magyar Róbert. Egyesekkel szemben felvetődik a „kötelességszegés szolgálatban” katonai bűncselekmény gyanúja is – értesült a Népszabadság. Információink szerint a „szökés” idején szolgálatban volt járőrök közül többen nem is tudtak arról, hogy nekik Magyart ellenőrizniük kellene. A BKV-sztrájk nyomán kialakult szolgálatszervezési problémák és más „leterheltségek” miatt vezetőik egyszerűen nem adtak nekik erre vonatkozó parancsot. Így történhetett meg, hogy a rendőrség csak vasárnap este észlelte Magyar eltűnését, noha a férfi – felesége bírósági vallomása szerint – már péntek éjszaka vagy szombat reggel elment otthonról.

A BRFK belső ellenőrei tucatnyi rendőrt hallgattak ki a hét végén, tisztázandó: az elvben rendszeres rendőri ellenőrzés dacára hogyan tűnhetett el a házi őrizetből Magyar Róbert, aki ellen – úgymond adminisztrációs okok miatt – ráadásul csak öt nappal később adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Magyar január 16-án reggel tűnt el XIII. kerületi lakásából, ahol házi őrizetben volt, mivel előzőleg már három évet folyamatosan előzetes letartóztatásban töltött, de ügyében még nem született elsőfokú ítélet sem. Szökését, ami jogilag nem minősül fogolyszökésnek, hiszen nem a hatóság őrizetéből tűnt el, csak január 17-én este észlelték, a Magyar perét tárgyaló bíró pedig további két nappal később értesült róla.

Számos jel utalt már korábban is arra, hogy a rendőrség hibázott: nem ellenőrizték kellő gyakorisággal Magyart, pedig a bíró napi többszöri ellenőrzést tartott indokoltnak. Ha nem így lenne, ha a rendőrség mindent előírásszerűen végzett volna, napokig tartó belső vizsgálat nélkül is meg tudták volna mondani, kik és mikor ellenőrizték az elfogásakor az ország legveszélyesebb bűnözőjének mondott Magyart, aki persze a napi többszöri rendőri ellenőrzés mellett is nyugodtan felszívódhatott volna.

Magyarországon ugyanis jelenleg nincs lehetőség arra, hogy nyomkövető eszközökkel tartsák megfigyelés alatt a házi őrizeteseket. Pontosabban: az 1998-ban elfogadott és 2003 óta hatályos, büntetőeljárásról szóló törvény a jogi lehetőséget megteremtette ilyen eszközök alkalmazására, ám azóta sem épült ki a törvény végrehajtásához szükséges megfigyelő hálózat. Nincs rá pénz. 2003-ban, a törvény hatálybalépésekor a BM megkezdte a rendszer kiépítésének előkészítését, de még abban az évben le is állította a programot. Az akkori igazságügyi tárca álláspontja szerint ugyanis nemcsak a rendszer kiépítése, hanem annak üzemeltetése is állami, jelen esetben rendőrségi feladat, nem hárítható át az őrizetesekre.

Németországban napi 36 eurót, Svédországban 50 koronát kell fizetnie a házi őrizet szabályai betartásának ellenőrzésére szolgáló eszközök „bérleti díjaként” azoknak, akik otthonukban és nem a börtönben kívánnak raboskodni a jogerős ítéletig. Egyes országokban a kisebb súlyú bűncselekményekért elítélteket is efféle eszközökkel ellenőrzik, miközben otthonukban vagy a számukra kijelölt nyitott intézményben jogerős büntetésüket töltik. Hasonló tervek Magyarországon is készültek, de nem lett belőlük semmi. Így marad az „élő erős ellenőrzés”. Csak 2007-ben közel 37 ezer munkaórát töltöttek a járőrök ezzel a munkával. Mindez abban az évben több mint 65 millió forintba került.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint néhány száz ember miatt nem érdemes kiépíteni egy elektronikus megfi gyelő rendszert. Valójában azonban nem pár száz emberről van szó. Sokkal többről. A lakhelyelhagyási tilalom betartását például ma senki nem ellenőrzi, nem is tudja. Ha valakit arra kötelezett a bíróság, hogy ne hagyja el Budapest területét, nyugodtan fürdőzhet a Balatonon, csak arra kell ügyelnie, hogy ne igazoltassák. Nem beszélve azokról a fiatalkorú vagy kisebb vétségekért elítéltekről, akiknek nem kellene a mai, amúgy is túlzsúfolt börtönökben raboskodniuk, ha vállalják, hogy viselik a nyomkövetőt. A törvény már rég hatályos, csak meg kellene teremteni a végrehajtás feltételeit.