Húszéves lenne Szathmáry Nikolett

Tizenkét évvel ezelőtt elcsalták és megölték a gyulai Szathmáry Nikolettet, aki most húszéves lenne. A gyilkosság tettese ismeretlen. Az eset kapcsán megtudtuk: hét olyan felderítetlen gyilkosság történt Békés megyében, amelynek büntethetősége még nem évült el.

Az elmúlt napokban alig húszan vettek részt Gyulán azon a sétán, amelynek résztvevői a tizenkét évvel ezelőtt eltűnt, akkor hét és fél éves Szathmáry Nikolettre emlékeztek. Az 1998. január közepén eltűnt kislány felkutatására soha nem látott erőket mozgósítottak rendőrök és civilek – eredménytelenül. A kislány földi maradványait egy műanyag zsákba csomagolva, több mint három évvel később találták meg a békési fürdővárosban, egy nádasban. Niki az idén nyáron lenne húszéves, a gyilkos máig ismeretlen. A büntető törvénykönyv szerint az emberöléses bűncselekmények húsz év után évülnek el, így a gyulai kislány esetében még nyolc éve van a rendőrségnek, hogy kézre kerítse a tettest.

Ennek kapcsán utánanéztünk annak: Békés megyében hány olyan emberölés történt, amikor nem sikerült kézre keríteni az elkövetőt, s a gyilkosság óta még nem telt el két évtized. Kiderült, hogy hét ilyen eset van a Viharsarokban.

1990. október 23-án Sarkadon, Vasút utcai lakhelyén ismeretlen tettes meggyilkolt egy özvegyasszonyt. Ha közvetetten is, az esethez tartozik, hogy néhány órával később, az első szabad helyhatósági választás után a kisváros képviselő-testülete megválasztotta a polgármestert. Ebben a voksolásban végül két szavazattal alulmaradt a meggyilkolt özvegyasszony fia. Máig vita tárgya Sarkadon, hogy befolyásolta-e a voksolást a gyilkosság. Ebben az esetben az idén októberben évül el a büntethetőség.

Egy békéscsabai tanyán 1991. szeptember 25-én holtan találták a ház gazdáját. Az áldozatot néhány nappal korábban ölték meg. Öt évvel később, 1996. október 31-én Gerendáson ugyancsak egy férfi volt az áldozat. A gyilkos máig ismeretlen. Mezőkovácsházán 1997 februárjában egy idős házaspárt öltek meg különös kegyetlenséggel, ám az elkövetők eltűntek.

2001-ben történt az az emberölés, amikor a 44-es főút Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán, egy parkolóban, máig ismeretlenek két iráni kamionost támadtak meg. Rájuk lőttek, egyikük az életét vesztette.

Ugyancsak külföldi volt az áldozat 2008 novemberében, amikor a 47-es főútvonal Orosházát elkerülő szakaszán egy román férfi holttestére bukkantak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.