A pedofilok kedvelik a netet

Svédországban a gyermek- és fiatalkorú lányok ellen elkövetett – ismertté vált – szexuális bűncselekmények száma 2009-ben 12 711 volt. Szinte nem telik el nap, hogy a bíróságokon ne ítélnének el pedofilokat. (Egy 35 éves férfi 80 kislánnyal létesített szexuális kapcsolatot.)

Gösta Bergdal, a Socialnämnden (Szociális hatóság) kutatója a svéd társadalom túlzó szabadosságát kárhoztatja, amely a szülői és az iskolai felügyelet szinte teljes csődjébe torkollott. A jogaikat ismerő és azokat keményen kiharcoló fiatalok szabad utat engednek ösztöneiknek, a lányok kistini korukban kezdik a szexet, 12–13 évesen érett nőként viselkednek, festik magukat, kihívóan öltözködnek, bulikba járnak, alkoholt isznak, s a drogoktól sem riadnak vissza. Mindehhez hiányzik azonban a tapasztalat, az érettség, ami a bajok elkerüléséhez szükséges – érvel a szociológus; a szülők kezében kényszerítő eszköz a törvények értelmében egyáltalán nincs.

Karin Book, a szabadidőtudományok doktora az internet veszélyeire hívja fel a figyelmet. A legtöbb fiatal lány elleni erőszakhoz vezető ismerkedés ott kezdődik. Gyorsan a szexre terelődik a szó, és hamar eljut a dolog a webkamerák előtti – meztelen – pózolásig. A megoldást Karin Book abban látja, hogy a szülők igyekezzenek ellenőrizni a gyerekeket a számítógép előtt, és próbálják felvilágosítani őket a veszélyekre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.