ÁNTSZ: a sakkmester halálában vétlen a kórház

Megfelelő a nagykanizsai kórházban az új influenzás betegek kezelése, nem történt mulasztás az elhunyt Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester ellátása során – ezt állapította meg az ÁNTSZ most zárult vizsgálata.

A tisztiorvosi szolgálat – a kórház főigazgatójának kérésére – azt követően indított vizsgálatot, hogy az intézményben másfél hete életét vesztette Bagonyai Attila nagykanizsai sakkmester, akit hozzátartozói szerint kezdetben nem láttak el megfelelően. Mint arról beszámoltunk, a sakkmestert még decemberben, háromszor is mentővel vitték kórházba magas láza miatt, ám csak harmadszorra vették fel a belgyógyászatra. A férfit – H1N1 vírusfertőzés gyanúja miatt – három hétig kezelték az intenzív osztályon, de életét nem tudták megmenteni. A gyorsteszt nem igazolta a szervezetében a H1N1 vírust, igaz, a szerológiai vizsgálatnak még mindig nincs eredménye.

Az ÁNTSZ szerint a kórház sürgősségi osztályán a szakmai szabályoknak megfelelően látták el Bagonyai Attilát. Az első kivizsgálása után kezelési javaslattal bocsátották otthonába, másnap pedig megfelelő lázcsillapításban részesítették. A szakértő leszögezte: bár egyes vélemények szerint „szerencsésebb lett volna”, ha a férfit már hamarabb felveszik a kórházba, az, hogy másodszorra is hazaküldték, „nem befolyásolta érdemben a kórlefolyást”.

Időközben a kórházban létrehoztak egy öttagú vizsgálóbizottságot, amely arra is választ keres, hogy „etikailag, erkölcsileg is kifogástalan volt-e az orvos munkája.”

Annak ellenére, hogy tavaly novemberben megkapta a védőoltást, hétfőn H1N1-fertőzésben elhunyt egy ötvenes éveiben járó férfi a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban. Vass Zsuzsanna az intenzív osztály főorvosa tudósítónknak elmondta: öt napja magas láza volt, amikor hozzájuk került, kétoldali tüdőgyulladással. Azonnal megkezdték a gépi lélegeztetését, antivirális és antibiotikumos kezelést is kapott. Hozzátette: a betegnek kezelt magas vérnyomása és cukorbetegsége volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.