Megpofozta, s eltörte lánya tanárának az ujját

Gyorsított eljárás keretében, harminc napon belül hoznak elsőfokú bírósági ítéletet annak az asszonynak az ügyében, aki a debreceni Könnyűipari Szakközép- és Szakiskolában a napokban olyan súlyosan bántalmazott egy énektanárnőt, hogy annak eltört egy ujja.

Mint megtudtuk: az intézményben a múlt szerdán egy kilencedikes diáklány az osztálytársával folyamatosan zavarta az énekórát, ezért a pedagógus szaktanári figyelmeztetést adott mindkettőjüknek. A beírásról a diák mobiltelefonon értesítette édesanyját, aki a tanítás után, a kora délutáni órákban megvárta az iskolából távozó énektanárnőt, és az épület előtt szidalmazta, majd megtámadta. Először megpofozta, majd megragadta a kezét, és a földre lökte. A pedagógusnak az esés következtében eltört az egyik ujja.

A rendőrséget az énektanárnő egyik kollégája riasztotta, s a vizsgálat szerint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az ügyben. A verekedő szülő beismerte a bűncselekmény elkövetését. A bíróság gyorsított eljárás keretében akár három év szabadságvesztést is kiszabhat az asszonyra. A bántalmazott pedagógus betegszabadságon van.

Az érintett középiskolában a házirend szigorítását fontolgatják. Elképzelhető, hogy a jövőben a szülők csak előre egyeztetett időpontban kereshetik föl az intézmény pedagógusait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.