Felmentő ítélet adatbázisperben

A Szegedi Ítélőtábla tegnap helybenhagyta a Békés Megyei Bíróság döntését, amely felmentette Ferenczi Lászlót a különleges személyi adattal való visszaélés vádja alól. Az időközben bekövetkezett jogszabályi változás miatt ez nem bűncselekmény, hanem vétség.

2006-ban, nem sokkal az országgyűlési választás előtt Ferenczi a munkahelyi, a gyulai kistérségi társulás számítógépén csaknem 10 500 személy adatait – közöttük az egyes pártok iránti rokonszenvük szerint csoportosított minősítő jelölésekkel – tárolta, kezelte a nyilvántartásba vett személyek tudta, beleegyezése nélkül. A talált adatok forrása tisztázatlan maradt.

Az ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság különleges személyes adatokkal való visszaélés miatt Ferenczi és egy segítője ellen tett vádemelési javaslatot, a Gyulai Városi Ügyészség már csak Ferenczi ellen emelt vádat. Az Orosházi Városi Bíróság e vádpontban 2008 nyarán kimondta Ferenczi bűnösségét, és pénzbírsággal sújtotta. Ezzel ellentétesen döntött 2009-ben a Békés Megyei Bíróság. Úgy ítélte meg: a vádlott nem okozott jelentős érdeksérelmet azoknak, akiknek személyi adatait tárolta, ez nem is állt szándékában. Jogerős ítéletében tegnap ezt erősítette meg a Szegedi Ítélőtábla, amely kimondta, hogy az adatbázisban szereplőket nem érte sérelem vagy hátrány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.