Vizsgálat a sakkmester halála miatt

Belső vizsgálatot indítottak a nagykanizsai kórházban elhunyt nemzetközi sakkmester halála miatt. Hozzátartozói szerint szakmai hibák vezettek a tragédiához.

Vizsgálóbizottságot állítottak fel tegnap a Kanizsai Dorotytya Kórházban, hogy kiderítsék, történt-e szakmai hiba a pénteken elhunyt Bagonyai Attila, nemzetközi sakkmester ellátása során. A nagykanizsai sportolót – H1N1-vírusfertőzés gyanúja miatt – három hétig kezelték a kórházban.

Bagonyai Sándorné, az elhunyt édesanyja elmondta: meggyőződése, hogy elkerülhető lett volna a tragédia, ha a kórház orvosai a kezdetektől megfelelően látják el a fiát, aki három hete lett rosszul, negyvenfokos láza volt, erősen köhögött; háziorvosa négy nap alatt kétszer mentővel vitette a kórházba, ám onnan mindkét alkalommal gyógyszeres kezelés után hazaküldték. Az asszony szerint fia már vért köhögött, amikor harmadszorra felvették a belgyógyászatra.

Bátorfi József, a kórház főigazgatója azt mondta: vizsgálóbizottságot hozott létre, hogy kiderítsék, történt-e mulasztás. Hozzátette: ha a kórház dolgozói hibáztak, az nem marad következmények nélkül. A főigazgató kitért arra is: valóban felmerült a H1N1-vírus fertőzésének a gyanúja, a vizsgálatok ezt nem igazolták. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a kórházban eddig kilenc beteget kezeltek H1N1 gyanújával. Viszont csak két páciensnél igazolták a vizsgálatok az új típusú influenzát: egyikük hét hete, több szervi elégtelenség szövődménye miatt meghalt, másikuk intenzív terápiás kezelés alatt áll, s állapota javul. Egy elvesztett betegnél az A típusú influenza okozta a tragédiát, további két páciensnél – köztük a sakkmesternél, s egy szombaton elhunyt orvosnőnél –, bár a klinikai tünetek korábban erre utaltak, a szerológiai vizsgálatok nem igazolták a fertőzést. Négy H1N1-influenzagyanús beteg gyógyultan távozott a kórházból.

Az ÁNTSZ vizsgálatot rendelt el, hogy megismerjék az influenzajárvány regionális jellemzőit. Falus Ferenc országos tiszti főorvos hangsúlyozta: nem a kórházak eljárását vizsgálják, hanem a vírus terjedésének hátterét. Áttekintik, hogy a kórházba került betegek közt és környezetükben hányan voltak beoltva, hol fertőződhettek meg, milyen a munkahelyi környezetük. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.