Térdtől lefelé amputálták Erőss Zsolt lábát

Amputálták a lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé – közölte Sárváry András,a Péterfy Sándor Utcai Kórház szakmai igazgatója tegnap.

Közleménye szerint Erőss Zsolt egy konzílium során „az öszszes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve” a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta.

A jobb oldali, nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését – melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult – stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt a tervezett további műtétsorozat ellenére, jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható, és az esetleges szövődmények miatt (fertőzés, csontgyógyulási zavarok) nem volt kizárható egy késői amputáció lehetősége sem. Erőss Zsolt állapota kielégítő, bal lábával járógipszben, jobb oldalon pedig ideiglenes protézissel a járásgyakorlatokat egy-két hét múlva elkezdheti.

Mint beszámoltunk róla, a múlt hét végén érte baleset a három magyar hegymászót a szlovákiai Magas-Tátrában. Egyikük, Hajdu Péter, a tatabányai kórházban az MTI-nek azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől. A 22 éves fiatalember hozzátette, hogy a jobb válla kificamodott, és két csigolyája megrepedt, de a szlovák orvosok szerint nem kell műteni. Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül. Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai vannak, őt már vasárnap hazaengedték a kórházból. A hegymászó elmondta: hárman ereszkedtek le a Kopky hegygerincen a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske) egy szinte függőleges, fagyott hófolyosón, kötéllel összekapcsolva. A híresztelésekkel ellentétben mindannyiuknál volt hágóvas és jégcsákány.

Elmondta: ő volt alul, és észlelte, hogy a hó már nem fagyott, és nem tartja meg őket, amikor a legfölül mászó Erőss Zsolt fölött megindult a lavina. Fölötte „átfolyt” a hó, viszont a középen és a legalul lévő embert már akkora hó- és sziklatömeg kapta el, hogy nem tudták magukat megtartani, és a kötéllel Erőss Zsoltot is lerántották.

A hó a három hegymászót 100–150 méteren át sodorta a völgyig, majd a kötél egy nagyobb sziklán fennakadt. Nem kellett őket a hó alól kiásni, Hajdu állt lábra először, és elindult segítségért. A hivatásos és önkéntes hegyimentők hordágyon és szánokkal juttatták őket biztonságba a mínusz 12 fokos hidegből. (MTI)

A csonkolásos műtét mellett döntött a hegymászó
A csonkolásos műtét mellett döntött a hegymászó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.