Közös fotón a „lider maximo” és neje

Egytucatnyi felvétel jelent meg a nicaraguai államelnökség honlapján, majd néhánnyal kiegészítve a Cubadebate.cu hivatalos kubai honlapon is, amelyek még 2009 áprilisában és decemberében készültek Havannában Daniel Ortega nicaraguai elnök és Fidel Castro találkozóiról.

Van olyan fotó, amelyen Fidel mellett testvére, a hatalmat már egy ideje hivatalosan is átvevő Raúl Castro szintén jelen van. a felvételek egy része a 2006 júliusa óta betegsége, műtétei miatt a nyilvánosságtól visszavonult Fidelt állva örökítette meg, másokon egy kerekes székben ül, amint a vendégekkel beszélget, s a szék asztallapján jegyzetel. a Cubadebate weboldal megemlíti, hogy a decemberi fotók akkor készültek, amikor Fidel kisbusszal látogatást tett abban a házban, amelyben Ortegát feleségével együtt elszállásolták.

Míg azonban a nicaraguai honlap Dalia Soto del Valleként beazonosítja azt a hölgyet is, aki több felvételen látható Fidel oldalán, a Cubadebate nem nevezi meg az illetőt. Pedig valójában ez az igazi újdonság: a külvilág és így maguk az átlagkubaiak is alighanem első alkalommal láthatják – legalább a fotókon – Fidel társaságában Dalia Soto del Vallét, akiről a kubai vezető külföldi életrajzírói azt állítják, hogy trinidadi tanítónőként 1961-ben ismerkedett meg Fidellel, s azóta élettársa. Kapcsolatuk során öt fiúgyereket szült, valamennyit azelőtt, hogy – az életrajzírók szerint – 1980-ban csendben összeházasodtak. Mind az öten viselik a Castro vezetéknevet, közülük külföldön is ismert a 40 éves Antonio, aki a kubai baseballválogatott orvosa.

Fidel Castro magánéletéről annyit tudni, hogy még első házasságából Mirta Diaz-Balarttal született egy fiúk, Fidelito, aki a szülők 1955-ben Miamiban kimondott válását követően visszatért Kubába, atomfizikus lett, jelenleg is a kormány tanácsadója. Fidel és Natalia Revuelta kapcsolatából pedig 1956-ban született Alina, aki a kilencvenes években elhagyta Kubát, s megírta emlékiratait Castro lánya címmel.

Amit eddig senki nem láthatott: Fidel és mellette a felesége, balra pedig Daniel Ortega nicaraguai elnök
Amit eddig senki nem láthatott: Fidel és mellette a felesége, balra pedig Daniel Ortega nicaraguai elnök
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.