Gorilla született a fővárosi állatkertben

Tíz év után ismét gorilla született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A tegnap reggel született kölyköt és az anyaállatot egyelőre hermetikusan elzárták a külvilágtól. A kölyök és az anyaállat, a kilencéves N’Yaounda, jól vannak, azt azonban még nem tudni biztosan, hogy minden rendben lesz-e a kicsi felnevelésével – tájékoztatta lapunkat Hanga Zoltán szóvivő.

A gondozók most azt figyelik, hogy a kölyök rendesen szopik-e, illetve, hogy az anyaállat gondoskodik-e utódjáról, N’Yaoundának ugyanis ez az első kölyke. Az állatok nyugalma érdekében a gorilláknak otthont adó majmok házát szinte hermetikusan elzárták a külvilágtól. Ha a kicsi tartósan megnyugtató rendszerességgel táplálkozik, az anya viselkedése sem válik rendellenessé, és a gorillacsapat többi tagja is nyugodtan viselkedik, akkor – bizonyos korlátozások mellett – a nagyközönség előtt is megnyitják az állatházat.

Az állatkertben 1989 óta élnek nyugati gorillák. az akkor érkezett két állat, a most harminchárom éves Liesel nevű nőstény és a három évvel fiatalabb, Golo nevű hím frigyéből három kölyök született. Közülük a legfiatalabb, Ebobo nevű hím jelenleg is itt él. Rajtuk kívül az elmúlt években két fiatal nőstény is érkezett Budapestre: Iringa 2002-ben Franciaországból, N’Yaounda pedig 2008-ban Hollandiából.

A világ állatkertjeiben mintegy 750 nyugati gorilla él. Az elmúlt évben összesen 16 ellés volt, a gorillák születése tehát világviszonylatban sem túl gyakori. Ez nem állatkerti sajátosság, megfelel a gorillák természetbeni szaporodási stratégiájának, amelynek lényege, hogy ritkán és alkalmanként csak egy utódot hoznak világra: az alacsony születési számot az újszülötteknek nagyobb esélyt kínáló fejlett utódgondozással ellensúlyozzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.