Az ügyetlen rablók elveszítették a bankautomatát

Nagy erőkkel keresik a komáromi rendőrök azokat a rablókat, akik Bana községben drótkötéllel szakítottak ki egy bankautomatát a falból, de menekülés közben balszerencséjükre elhagyták a zsákmányukat – tájékoztatta tudósítónkat szerdán Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Így tehát üres zsebbel menekültek el a banai ATM egyelőre még ismeretlen elrablói kedden hajnalban. A Bábolnához közeli település pénzintézetének riasztója egyébként 2 óra 38 perckor szólalt meg, s a járőrök azonnal a helyszínre siettek. A bankhoz vezető úton azonban egy fát fektettek keresztbe az elkövetők, hogy feltartsák a rendőrségi autót, így remélve időt nyerni a menekülésükhöz. Terepjárójukkal Nagyszentjános felé robogtak el a tettesek, a rendőrök meg követték őket. Üldözés közben a rablók kocsijából kiesett a bankautomata, amelyet egy ideig drótkötéllel még maguk után húztak. Később kiderült, az volt az a drótkötél, amellyel a jókora szerkezetet kiszakították a falból. A zsákmányt azonban nem sokáig tudták maguk után vonszolni, ezért inkább behajtottak a közeli szántóföldre, kiugrottak a gépkocsiból, s gyalogosan menekültek tovább. A nádas, mocsaras részen sikerült is kereket oldaniuk, mert a rendőrök szem elől tévesztették őket.

A nyomozás érdekeire hivatkozva Léber Gabriellától nem sikerült megtudnunk, hányan voltak a rablók, s azt sem, hogy mennyi pénz volt az ATM-készülékben. Egyelőre csak anynyi bizonyos, hogy a banai pénzintézet épülete – ahonnan az automatát elvitték – alaposan megrongálódott, a házban keletkezett kár mintegy másfél millió forint.

A Komáromi Rendőrkapitányság számít a lakosság segítségére. Kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a bűncselekményről, jelentkezzen a 107-es, vagy a 112-es telefonszámon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.