Riasztotta a mentőket, mielőtt meghalt

Egy húszéves oroszlányi férfi halt meg csütörtök este, miután a nyílt pályán elütötte egy vonat a Fejér megyei Martonvásár és Baracska között.

A 20 éves oroszlányi férfi Martonvásár állomáson szállt le, ám a peronnal ellentétes oldalon, s át akart bújni a vonat alatt, amikor a vonat elindult. A baleset következtében a vonat a férfi mindkét lábát levágta. Az elgázolt fiatalember a baleset után még maga hívta fel telefonon a rendőrséget, s a rendőrök jelezték a mentőknek a balesetet.

A riasztott mentőautó gépkocsivezetőjének és mentőápolójának nehéz dolga volt, hiszen nyílt pályán történt a baleset, így – járművüket a jelzett helyszín közelében hagyva – mentőeszközeiket megfelezték, s gyalog indultak el a sínek mentén: egyikük Martonvásár, másikuk Baracska felé.

A fiatalembert a baracskai vasútállomás közelében találták meg, az időközben kiérkező székesfehérvári esetkocsi elindult vele a kórházba, ám a férfit olyan komoly sérülés érte, hogy a kórházba szállítás közben a mentőautóban meghalt. A baleset körülményeit a gárdonyi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja – mondta a rendőrség szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.