A csehek fújatnak

Január elsejétől minden közúti ellenőrzés során megszondáztatják a hazai és a külföldi járművezetőket Csehországban. A vétkesek pedig jóval keményebb büntetésekre számíthatnak, mint eddig. Karel Hanzelka, a prágai közlekedési minisztérium szóvivője lapunk megkeresésére elmondta, hogy erre a lépésre azért volt szükség, mert az idén lényegesen megnőtt az országban azoknak a halálos baleseteknek a száma, amelyeket ittas gépkocsivezetők okoztak.

– November végéig nyolcvanhárom személy hunyt el miat tuk, tizeneggyel többen, mint tavaly. Ugyanakkor ezernél jóval több sofőrről derült ki, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott. A szigorításnak várhatóan megelőző hatása is lesz, mert remélhetően sokan nem kockáztatják majd meg, hogy kapatosan vagy akár csak egy pohár sör elfogyasztása után vezessenek – közölte.

Václav Spickam, a cseh Autóklub egyik szakértője viszont a döntést a törvénytisztelő gépkocsivezetők indokolatlan bosszantásaként jellemezte.

– Ilyen rendelkezést egyetlen uniós tagországban sem alkalmaznak. Ráadásul a készülékek sem mindig megbízhatóak, ezért például a bírósá gaink többsége a 0,2 ezreléknyi alkohol fogyasztása miatt lebukott személyeket rendszerint nem bünteti meg – érvelt a szakember. A rendőrök szerint viszont a korszerűek a készülékek, amelyek mérési eredményeit a bíróságok elismerik, akár a vérvizsgálatét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.