Pedig lesz, mert a másnap 1976. november 7-ére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójára virrad. És ezen a napon avatni kell, mi lényeglátó szemmel késznek mondható.

Hogy itt semmi sem mondható késznek, az csak a felszín. Aki alálát, a kék metró legnagyobb aluljáróját látja. Ha tán nem is egészen, de avatásra készen. Jövőbe látó bizalommal építették: ekkor úgy látszott, hogy a nyolcvanas évek közepe felé elkezdik majd fúrni a 4-es metrót a Bocskai út és a Kálvin tér között, a soroksári meg a csepeli HÉV-et öszszekötik, és bevezetik őket a Kálvin térig. És ezt mind ebben az aluljáróban kell majd összefogni. Jó hely ez a közlekedési vonalak összefuttatására. Mindig is az volt. Itt magasodott a város déli kapuja, a Kecskeméti. Mivel itt futottak össze a szénásszekerek, itt volt a szénapiac, s a teret is Széna térnek hívták.

Volt itt egy régi török temető is, melynek területét a kálvinisták kapták meg. Ide építették fel legszebb pesti templomukat, itt van az egyházkerületük központja, s a városegyesítés után a tér is megkapta az alapító nevét. Szegény templom minden metrófúrásba belerendül. Négy évvel később, 1980-ban ünnepelték felszentelésének 150. évfordulóját, addigra rendbe hozták. Mára megint elég rossz állapotba került. A Hild József által épített oszlopos, oromzatos főbejárata is aládúcolva várja a következő jubileumot.

Szép, magabiztos, nyugalmat árasztó, polgári sétálóhely volt a Kálvin tér uszkve száz évvel ezelőtt. A karakterét meghatározó épületek jelentős részét azonban elvitte a háború. Lebombázták építészeti és társasági centrumát is: Ybl Miklós Danubius kútját, melyet az Erzsébet (Engels) téren állítottak fel újra. Amikor Bánhalmi János képe készült, még csupa foghíj volt a Kálvin tér. Aztán felépült a Kecskeméti utca két oldalán a Korona Szálló, amely csak önmagában gyarló alkotás, az átellenben lévő foghíjakra épült, a térre fenyegetően ráhajló irodaházpároshoz képest remekmű.

Az egyik „üvegravatalozó” mögött tűnt el az a tűzfal, melyre fotónk születése után hat évvel felkerült a Fabulon-lány. A Kádár kori magyar avantgárd legnagyobb hatású összművésze, Erdély Miklós a támogatott művészet köréből kivettetvén az általa kidolgozott fotómozaik-technika kisvállalkozói hasznosításából tengette életét. Ilyen hasznosítás volt ez a hatalmas cserépmozaik, melyet műemlékké nyilvánítottak, leszedtek és elraktároztak. Azóta is egy raktárban várja a feltámadást.

A Kálvin tér régóta nem kellemes hely. De azért még mindig van egy kis csücsök a hatalmas tér déli végében, ahol jól érezheti magát a városlakó. A templomtól a Ráday utcáig, a templom maga és mellette két régi, kedves ház, egy romantikus meg egy klasszicista, s bennük egymás mellett három remek lakomázó- és társalgóhely. A középsőben felaggatott fotókon láthatjuk, milyen volt a békebeli Kálvin tér.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Avatásra készen