A Balla-ügy rejtett szálai

A Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt S. Sándor védője azt szeretné elérni, hogy a bíróság függessze fel az eljárást, és induljon új nyomozás az ügyben. Érvei szerint egy férfi beismerő vallomást tett.

Mint arról beszámoltunk, Balla Irmát 2007 áprilisában brutális kegyetlenséggel ölték meg debreceni otthonában. A bűncselekmény elkövetésével fiát, S. Sándort gyanúsítják, akit 2009-ben helyeztek szabadlábra. A vádat azonban nem ejtették ellene, holott egy másik vélt elkövetőre terelődött a gyanú. A más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban lévő D. Lajos - aki a gyilkosság előtt a Balla Irmaháza melletti építkezésen dolgozott - beismerte, hogy ő ölte meg az asszonyt. Igaz, vallomását később visszavonta.

A 2008 végén kezdődött tárgyalássorozatban a Hajdú Bihar Megyei Bíróságon az ügyet tárgyaló Nagy Antal bíró több mint száz tanút hallgatott meg, közöttük rendőrségi vezetőket, több politikust, Kósa Lajos debreceni polgármestert, valamint az áldozat néhány képviselőtársát. A bíró voltaképpen azt bizonyította, hogy voltak az ügynek olyan szálai, amelyeket nem vizsgált meg alaposabban a nyomozó hatóság. Példa erre annak a tanúnak a beidézése, aki pár órával azután találkozott S. Sándorral, hogy Balla Irmát meggyilkolták. Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem hallgatták ki a férfit, aki a bíróságon viszont elmondta: a fiatalember viselkedésében semmi jel nem mutatott arra, hogy pár órával korábban gyilkolt volna.

Magyar György ügyvéd, S. Sándor védője azt mondta: a törvény a bírónak lehetőséget ad arra, hogy fölfüggessze a büntetőpert, és utasítsa az ügyészséget: indítsanak nyomozást D. Lajos ellen. Magyar György reméli, hogy védencét bűncselekmény hiányában mentik föl, hiszen erre alapozva kívánnak kártérítési pert indítani S. Sándor fogva tartása és meggyanúsítása miatt.
Információink szerint a Hajbú Bihar Megyei Főügyészség fenntartja a vádat S. Sándorral szemben. Az ügyészség álláspontja szerint bűnösségét az is alátámasztja, hogy S. Sándort azután vették őrizetbe, hogy elkészültek az üggyel kapcsolatos DNS vizsgálatok és egyéb nyomelemzések.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.