Brit tiltakozás, kínai kivégzés

Kedden méreginjekcióval végrehajtották a halálos ítéletet Urumcsiban az 53 éves brit állampolgár Akmal Shaikhon, akit két éve vettek őrizetbe kábítószer-csempészésért. A hozzátartozói, miként a brit diplomácia is az utolsó pillanatig minden tőle telhetőt megtettek Shaikh életének a megmentéséért, arra hivatkozva, hogy a férfi mentálisan beteg.

A kínai legfelső népi bíróság – miként a China Daily jelentette – előzetesen két alkalommal is elutasította a fellebbezési kérelmet, mondván, a törvény egyértelmű: Kínában 50 grammnál több heroin csempészéséért, árulásáért halálbüntetés jár. Az ítélet elrettentésül szolgál a kábítószer-csempészet visszaszorítására. A legfelső bíróság azt is hangsúlyozta, hogy sem Akmal Skaikh, sem a brit hatóságok részéről nem mutattak be olyan egyértelmű dokumentumokat, amelyek bizonyították volna mentális betegségét, így „nem volt ok kétségbe vonni szellemi állapotát”.

A pekingi külügyminisztérium szóvivője, Jiang Yu tegnapi sajtóértekezletén „alaptalannak” nevezte, s „határozottan visszautasította” azokat a brit vádakat, hogy a kínai igazságügyi hatóságok nem kezelték volna megfelelően az ügyet. A külügyi szóvivő nyomatékosította: Kína nem tűr el külső beleszólást független joggyakorlatába. Felszólította a brit felet, hogy vonja vissza vádjait. Gordon Brown brit miniszterelnök egy nappal korábban kijelentette: – Megdöbbentett és elkeserített, hogy kitartó kegyelmi kérvényeinket elutasították. Különösen lesújt, hogy nem mérték fel Akmal Shaikh mentális egészségi állapotát. Mint a Reuters írta, az 53 éves Shaikh hétfőn az őt meglátogató rokonaitól tudta csak meg, hogy készülnie kell a kivégzésre.

A háromgyerekes Shai khot 2007 őszén vették őrizetbe, amikor repülőgépen Dusanbéből, Tádzsikisztánból megérkezett Urumcsiba, táskájában 4 kilogramm heroinnal. A kínai hatóságoknak azt mondta, hogy nem tudott a kábítószerről, és a táska nem az övé. Egy évvel később született meg Urumcsi egyik bíróságán félórás tárgyaláson a halálos ítéletet kimondó első fokú döntés, majd a fellebbezések nyomán tavaly októberben a kínai legfelső bíróság is megerősítette az ítéletet.

A Reprive londoni székhelyű jogsegélyező civil szervezet szerint ötven éve Shaikh volt az első európai, akit kivégeztek Kínában. Az Amnesty International pedig arra emlékeztet, hogy Kínában évente több kivégzés történik, mint a világ összes többi országában. Bár államtitok ezek száma, a nemzetközi jogvédő szervezet szerint tavaly Kínában legalább 1700 személyt végeztek ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.