Pista bácsi betörőt fogott

Átmászott a kerítésen és a rendőrök kiérkezéséig fogva tartott egy betörőt egy 75 éves nyugdíjas Balatonalmádiban. Ösztönösen cselekedett, és csak utólag gondolt bele, hogy mekkora veszélynek tette ki magát.

Zab István a feleségével hetente egyszer eljár a balatonalmádi művelődési ház néptáncestjére. Általában gyalog sétálnak haza, így történt ez a múlt héten is. Már közel jártak az otthonukhoz, amikor a főutca egyik házából egy csattanást hallottak, majd felvillant egy mozgásérzékelő lámpa fénye.

– Megláttuk egy alak körvonalait, de akkor még nem tudtuk, hogy mi történhetett – meséli. – Aztán egy pillanattal később a ház emeleti ablakából kihajolt egy hölgy, és hangosan azt kiabálta, hogy „segítség, betörő”! Akkor vált világossá, hogy egy tolvaj van az udvarban, és ő törhette be a bejárati ajtó üvegét. Szóltam a feleségemnek, hogy rohanjon haza, és küldje a fiamat. Odafutottam a kapuhoz, de be volt zárva. Gyorsan átmásztam, közben elkiáltottam magam, hogy „Állj! Rendőrség!” Megpróbáltam becsapni a betörőt: „Te menj balra, te meg jobbra!” Gondoltam, hátha elhiszi, hogy többen is vagyunk.

Pedig Pista bácsi ekkor még egyedül volt. Még percek teltek el a rendőrök kiérkezéséig. A 75 éves, 165 centi magas, 63 kilós egykori villanyszerelő keresni kezdte a betörőt a sötét udvaron, végül egy bokorban elbújva talált rá a nála negyven évvel fiatalabb, 25 centivel magasabb és húsz kilóval nehezebb kissé ittas férfira, akit Pista bácsi határozott fellépése valósággal megbénított.

– Megragadtam a grabancát,és kivezettem a kapuig – folytatja Zab István. – Akkor jöttem rá, hogy nem tudom kivinni, hiszen a kapu zárva van. Erősen fogtam a vállánál, és vártam, hogy jöjjön végre valaki. Egyszerre futottak be a rendőrök meg a fiam. A háziasszony nem győzött hálálkodni. Amikor hazamentem, a feleségem még mindig remegett az izgalomtól. Nem mondom, aznap éjszaka nekem is eszembe jutott, hogy máshogy is alakulhattak volna a dolgok.

Borbély Zoltán alezredes, a balatonalmádi rendőrkapitányság helyettes vezetője még nem találkozott ilyen esettel.

– Amit Pista bácsi tett, azmessze túlmegy az elvárható állampolgári segítség határán – mondja az alezredes. – Ebbenaz esetben például bőven elég lett volna, ha értesíti a rendőrséget, egyúttal megpróbál információikat gyűjteni az elkövetőről. Ilyen helyzetekben egy tanú azzal is sokat segíthet, ha megfigyeli a tettes ruházatát, ha képes róla személyleírást adni, esetleg feljegyzi a menekülési útvonalát, a kocsija típusát, rendszámát. Egy betörő feltartóztatása veszélyes manőver, hiszen nem lehet előre tudni, hogy van-e nála fegyver.

– Ösztönösen cselekedtem –ismeri el Zab István. – Belém nevelték, hogyha valaki segítséget kér tőlem, akkor segítenem kell. Az eset óta folyton megállítanak az utcán az emberek, és kérdezgetik, hogy Pista bácsi, ezt meg hogy csináltad? Az elkövető ellen betöréses lopás kísérlete miatt büntetőeljárás indult, a férfi szabadlábon védekezhet. Pista bácsi azt mondja, nem fél az illetőtől. És utólag sem bánta meg, hogy aznap este közbelépett. Szerinte egyszerűen nem tehetett mást.

Zab István éppen azt mutatja meg, hogyan mászott át a kerítésen, amikor a betörő nyomába eredt.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.